Tokaji AVS oltozo

Megvan a tervünk a mérkőzésre

   

Két vezetőedző debütál új csapatánál a znojmói EBEL-nyitányon. A Znojmo cseh edzője lengyel, a Fehérvár kanadaija horvát csapattól érkezett. A csapatok átalakultak, és nagyon készülnek a rajtra.

A Fehérvár átalakulásáról sokszor írtunk, de a cikk végén még egyszer átnézhetik a változásokat. A táblázat nem tartalmazza, de az EBEL-keretbe neveztek több olyan fiatalt is, aki még nem lépett jégre ebben a ligában: a Finnországból hazatért Ágoston Olivért, aki a juniorcsapat első számú kapusa lesz, továbbá négy csatárt: Erdély Csanád, Sárpátki Tamás, Szabó Dániel, Vincze Péter. A két vezetőedző közül Raymond sokkal rutinosabb az EBEL-ben, ő már két évadon van túl e ligában.

A csehek játékoskerete is nagy generálon ment át. Reznar edzőhöz hasonlóan érkezett Jakub Cech kapus a Bundesliga 2-ből, Andrew Thomas az Olimpijából, Zdenek Blatny a Vienna Capitalsből, Milan Prochazka a KLH Chomutovból, egy veterán szlovák válogatott, Richard Pavlikovsky pedig a Krefeldből. Rajtuk kívül több fiatal tehetséget is igazoltak, többek között Finnországból és a cseh MHL-csapatból. Igaz, távozó is akadt szép számmal: hárman cseh etraligás szerződést kaptak, Strömberg az EBEL-újonc Bolzanóé lett, Marek Uram a MOL Ligába szerződött, Érsekújvárra, és két légiósbekk is lelépett.

A Fehérvár minden bizonnyal három légióscsatárral az első sorában kezdi a meccset.

EBEL, 2420 néző. Játékvezetők: Erd, Hütter, Nagy.
Cech: 87,1% (Ullberg)
K
Bálizs: 95,2% (Rajna)
Thomas, Stach, Blatny, Fiala, Jarusek
1
Pozsgai, Jackman, Banham, Sarauer, Yellow Horn
Pavlikovsky, Lattner, Podesva, Prochazka, Havlik
2
Gawryletz, Kiss, Kovács, Naglich, Mihály
Sova, Boruta, Beroun, Seda, Beranek
3
Tokaji, Hetényi, Benk, Sikorcin, Magosi
Magovac, Kilnar, Müller, Bartos, Novak
4
Orbán, Szirányi, Németh, Nemes, Tóth
Jiri Reznar, Milan Navratil
E
Marty Raymond, Rob Pallin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 18:25 FHA PP Jackman Yellow Horn Banham
0-2 20:25 FHA Banham Yellow Horn Pozsgai
1-2 29:47 ZNO Blatny Havlik
2-2 32:43 ZNO Beroun Beranek Seda
2-3 49:52 FHA Sarauer Pozsgai Banham
2-4 53:26 FHA Naglich Mihály Kovács
42 Kapura lövések száma 31
6 Kiállításpercek 10

A felkészülési meccsek mindkét csapat számára jól sikerültek. A Znojmo az összes hazai találkozóját megnyerte, pedig komoly riválisai is voltak, de ugyanez elmondható a Fehérvárról, aki svájci és szlovák élvonalbeli csapatokat is legyőzött, az Olimpija mellett.

A két csapat legutóbbi két znojmói meccsét a hazaiak nyerték ? tavaly sajnos Székesfehérváron is kifogtak rajtunk egyszer-kétszer ?, de közel egy éve nyerni tudott a Volán idegenben is.

Jiri Reznar (vezetőedző, Znojmo): “Felkészültünk a liga rajtjára. Természetesen akadtak hibák a felkészülés során, de ez az időszak arról szólt, hogy ezeket megtaláljuk, tanuljunk belőlük és kijavítsuk őket. A saját harmadunkban már jóval biztosabbak vagyunk, de akadnak még kis részletek, amelyek javításához idő kell. Nem akarom a előkészületi meccsek eredményét túlértékelni, eddig a felkészülés volt a fontos, az eredmények csak vasárnaptól számítanak.”

Marty Raymond (vezetőedző, Fehérvár): “Nemcsak az eredményekkel, hanem azzal is elégedett vagyok, ahogy játszottunk a felkészülés során. A fiatal játékosaink számára nagy a kihívás, alkalmazkodniuk kell a követelményekhez. A kemény felkészülés után mindenki ki van éhezve az új idényre. Az első feladat rögtön nagyon kemény, mert megítélésem szerint a Graz mellett a Znojmo az a csapat, amelyik a nyáron a legtöbbet erősödött. De megvan a tervünk a mérkőzésre, azt kell minél jobban betartanunk, és fegyelmezetten kell játszanunk, a fontos részletekre ügyelve.”

Tokaji AVS oltozo

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a hivatalos honlapon a következőképpen vázolta a csapat helyzetét: “Egy olyan hároméves programot kezdtünk el, aminek első évében az a célunk, hogy a csapat úgy szerepeljen, hogy a szurkolók, szponzorok, a klub és a menedzsment is elégedett legyen”. Hozzátette, konkrét helyezést nem határoztak meg elérendő célként, egyszerűen csak a lehető legjobb teljesítményt várjuk el.

A mérkőzést fizetős streamen élőben lehet nézni, aki közösségi élményre vágyik, a Super8-ban szimultán nézheti a Znojmo?Fehérvárt a MOL Liga-meccsekkel, merthogy vasárnap két felületen futnak majd a jégkorongeseményen.

Fehérvár

Jött Ment Jöhet Mehet
Marty Raymond (vezetőedző, Medvescak, EBEL) Adam Munro (Innsbruck, EBEL)
Rob Pallin (edző, Las Vegas Wranglers, ECHL) Harlan Pratt (visszavonult)
Kiss Dániel (Dab.Docler) Juraj Durco
Nemes Benjámin (Patriot, MHL) Kyle Bailey
Andrew Sarauer (Las Vegas Wranglers, ECHL) Filip Novak
Adam Naglich (Medvescak) Tyler Metcalfe (Miskolc)
Szirányi Bence (Miskolc) Hajós Roland (Miskolc)
Colton Yellow Horn (Manchester Monarchs, AHL) Horváth András (UTE)
Ric Jackman (Anyang Halla, AL) Sofron István (Krefeld)
Travis Gawryletz (Pardubice, CZE-1.) Vas Márton (Löwen Frankfurt)
Jan Neliba (vezetőedző, Zilina)
Sille Tamás (visszavonult)
Jed Rusk (egyetem)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN