Háriék győztek Hetényiék ellen, Hentes visszatért

 

A finn első osztály keddi fordulójában a HIFK a Tapparát fogadta. A hazaiaknál Hári János, míg a vendégeknél Hetényi Zoltán szerepelt, előbbi a negyedik sor szélsőjeként, utóbbi cserekapusként. Az első harmad leginkább a kihagyott előnyökről szólt, hiszen a Tappara két, a HIFK egy lehetőséget puskázott el. A középső játékrészben nagyon fegyelmezetten játszottak a csapatok, kiállítás nem, gól egy született, amit a HIFK szerzett a 38. percben. A Tappara a harmadik harmad közepén egyenlített, ám a HIFK három perccel a vége előtt visszavette a vezetést, és 2-1 arányban megnyerte a mérkőzést. Mint említettük, Hetényi ezúttal is a padon kapott helyet, Hári pedig kevés jégidőt kapott, amit azonban jól használt ki, helyszíni tudósítónk szerint jól mozgott, egy nagy helyzetet is kiharcolt magának egy korongszerzést követően, ami azonban kimaradt.

Szeptember 17-én játszott utoljára tétmérkőzést Hentes Kristóf, akkor gólt is lőtt az EHC Olten ellen. Csaknem két hónap kihagyás után kedden tért vissza a svájci másodosztályba, ahol csapata, a GCK Lions Baselbe utazott. Alaposan felforgatott csapattal érkeztek a vendégek, minden támadósor eddig nem látott felállásban játszott. Két játékos a svájci ifjúsági válogatottból tért vissza, hármat kölcsönvett az NLA-s nagy csapat, a Zürich Lions, további két játékos pedig sérültlistán van. Mindez meg is látszott a csapat teljesítményén, a hazaiak sima, 3-0-s győzelmet arattak, teljesen megérdemelten.

Cimkék: , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN