A Debrecen legyűrte a MAC-ot

 

Szerdán három juniormérkőzést rendeztek Magyarországon. Holéczy és Bartalis a juniorok között.

A forduló előtt ötödik Debrecen a harmadik MAC Budapestet fogadta a magyar juniorbajnokságban. A mérkőzésen hiába vezettek két góllal a vendégek, a hajdúságiak nyertek 3-2-re, a győztes gólt Artur Kuriljuk lőtte. A fővárosiak kerete erősödik, ugyanis a nyár óta hazánkban edző Holéczy Sámuel a MAC Budapestben folytatja pályafutását. Holéczy Roger 20 éves unokaöccse az előző szezont amerikai másodosztályú juniorligákban töltötte, és most Magyarországon is a juniorok között játszhat, túlkorosként.

A másik magyar bajnoki mérkőzésen a meccs előtt negyedik Vasashoz a hatodik helyen álló Dab.Docler látogatott. A másik mérkőzéshez hasonlóan itt is vezettek 2-0-ra a budapestiek, a dunaújvárosiak pedig fordítottak a harmadik harmadban, végül 4-2-re nyertek többek között a szombaton a Tisza Volán színeiben is eredményes Kis Attila és Magosi Erik góljaival. A Vasasban jégre lépett Bartalis István öccse, Bartalis Balázs, aki többéves kihagyás után a fővárosaiknál folytatja pályafutását. A 19 éves győri fiatalember az utóbbi években jobbára az inline szakágban versenyzett.

A harmadik találkozón az EBYSL keretein belül az UTE az LA Starst fogadta. A mérkőzés első felében a lila-fehérek tartották a lépést a vendégekkel, a 30. percben 3-3 volt az állás. A találkozó második felében viszont négyet lőttek az osztrákok, így 7-3-as LA Stars-győzelem született.

JUNIOR KOROSZTÁLY (U20)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 20 mérkőzéses alapszakaszba beleszámítanak az EBYSL-ben és a szlovák 1. ligában induló magyar csapatok egymás elleni mérkőzései. Az alapszakaszt követően az első két helyezett két nyert meccsig döntőt játszik, és ugyancsak két nyert meccsig tartó szériában döntik el a 3?4., valamint az 5?6. hely sorsát.

Részvevők

Dab.Docler
Debrecen
Fehérvár
MAC
UTE
Vasas

EBYSL (junior EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 38 meccses alapszakasz után a csoportonkénti első két-két helyezett játszik keresztbe az elődöntőben két győzelemig, majd a döntőben is két győzelem kell a bajnoki címhez.

Részvevők

A csoport:
Graz (AUT)
Innsbruck (AUT)
Klagenfurt (AUT)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Red Bull Salzburg (AUT)
Villach (AUT)

B csoport:
Fehérvár
MAC
UTE
LA Stars (AUT)
Linz (AUT)
Vienna Capitals (AUT)
Znojmo (CZE)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: 40 mérkőzéses alapszakasz

Részvevők

Debrecen
Vasas
Ruzinov Bratislava (SVK)
MHC Martin (SVK)
HK Trnava (SVK)
MHK Ruzomberok (SVK)
SHK 37 Piestany (SVK)
HK Mladez Michalovce (SVK)
MSHK Prievidza (SVK)
PHK Presov (SVK)
HK Levice (SVK)

 

IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY (U18)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 8 mérkőzéses alapszakaszt követően a bajnokság két csoportra oszlik. Az ún. ?hazai csoportban? azon csapatok kaptak helyet, akik csak a magyar bajnokságban szerepelnek, a másik csoportban a külföldi bajnokságban is indulók. A csapatok az alapszakaszban szerzett pontjaikat magukkal viszik a középszakaszba. A külföldi kiírásban egymás ellen lejátszott meccsek az egész bajnokság során beleszámítanak a magyar eredménybe is.
Középszakasz:
Külföldi csoport: Fehérvár, MAC, Miskolc, UTE. 1 oda-vissza kör, azaz 6 mérkőzés/csapat
Hazai csoport: Debrecen, Kaposvár, Pesterzsébet, Vasas, ISK-HSC Csíkszereda. 2 oda-vissza + 1 oda kör, azaz 20 mérkőzés/csapat
Rájátszás: A külföldi csoport első két helyezettje automatikusan bejut a rájátszásba. A másik két kiadó helyért 2 nyert meccsig tartó Külföldi 3. helyezett?Hazai 2. helyezett és Külföldi 4.?Hazai 1.párharcot rendeznek. Ezt követően két nyert meccsig tartó elődöntő és három meccsig tartó döntő következik, a helyosztók szintén 2 győzelemig tartanak.

Részvevők

Debrecen
ISK-HSC Csíkszereda
Fehérvár
Kaposvár
MAC
Miskolc
Pesterzsébet
UTE
Vasas

EBJL (ifi EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 33 mérkőzéses alapszakasz végén 4 darab 4-es csoportos alakítanak ki, akik a következő rendben játszanak 1-1 tornát a végső helyezésekért:
1?4. helyért: a Kék csoport 1?3. és a Zöld csoport 1. helyezettje
5?8. helyért: a Kék csoport 4?6. és a Zöld csoport 2. helyezettje
9?12. helyért: a Kék csoport 7?9. és a Zöld csoport 3. helyezettje
13?16. helyért: a Kék csoport 10?12. és a Zöld csoport 4. helyezettje

Részvevők

Kék csoport:
Fehérvár
MAC
Miskolc
Graz (AUT)
Klagenfurt (AUT)
LA Stars (AUT)
LA Stars 2 (AUT)
Linz (AUT)
Medvescak (CRO)
Vienna Capitals (AUT)
Villach (AUT)
Znojmo (CZE)

Zöld csoport:
Bled (SLO)
Maribor (SLO)
Mladi Jesenice (SLO)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Slavija Ljubljana (SLO)
Triglav Kranj (SLO)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella

Részvevők

UTE (versenyen kívül)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN