AVSOLL 201213

Csak önmagunkat kell legyőzni

   

A csütörtöki mérkőzésen a reváns vágyával lép jégre a magyar EBEL-csapat. A vendég a szezonbeli 12 idegenbeli meccsén 0 pontot szerző Olimpija Ljubljana.

Mint évek óta tudjuk, a szlovénok ellen semmi nem jelent semmit, bármire képesek vagyunk ellenük, többnyire negatív irányban. A hétvégén ennek megfelelően csapnivaló játékkal 5-2-re kaptunk ki a lassan a magyar hoki temetőjének számító Hala Tivoliban. Marty Raymond vezetőedző nem elégedett a látottakkal, ez négy vesztes meccsel a zsákban nem meglepő. A Ljubljana még így is bőven mögöttünk van a tabellán, és van bajuk bőven nekik is.

Rob Pallin, a fehérváriak másodedzője a hivatalos előzetesben elmondta, vasárnap szívtelenül játszott a magyar csapat, úgy pedig nem lehet nyerni. Csütörtökön a visszavágás mellett cél a négy meccse tartó nyeretlenségi sorozat megszakítása is, a nemzetközi szünet óta egy ötgólos és két 5-2-es vereséget szenvedett el az Alba Volán. Tokaji Viktor és Ric Jackman játéka még kérdéses, de az edzők remélik, ebben a kiélezett helyzetben számíthatnak a két rutinos védőre. Ugyancsak visszatérés előtt áll orrtörése után Varga Arnold, aki minden bizonnyal rácsos fejvédőben vállalja a csütörtöki meccset. Biztos hogy nem játszhat két fiatal csatárunk, Németh Attila a múlt héten kezét törte, Nemes Benjámin pedig Ljubljanában szenvedett könnyebb térdsérülést, ami miatt napokig eltiltotta a jeges mozgástól a csapatorvos. Kiss Dániel a fejére kapott ütést, 1-2 tréning neki is kimaradt, de ő megkapta zöld lámpát csütörtök estére, már csak az a kérdés, a szakvezetők nevezik-e. Kapusposzton ezúttal Rajna Miklós kap bizalmat.

AVSOLL 201213

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Ivo Jan fiai sikerre éhesek, idegenben viszont idén még nyeretlen az Olimpija, mi több, a 24 lehetségesből 1 pontot sem szerzett meg. Legutóbb 2013. január 22-én, 17 idegenbeli mérkőzéssel ezelőtt voltak képesek nyerni, kell-e mondanunk, hogy akkor éppen Székesfehérvárról vittek el két pontot. A szlovének keményebb mérkőzésre számítanak, mint amilyen a vasárnapi találkozó volt, bár Nick Ross és Igor Cvetek visszatérhet a Volán ellen, viszont egyes szlovén információforrások szerint Jan nem módosít a győztes csapat sorain.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN