

Hazai jégen kapott ki az Anaheim
A Ducks a ligában utolsóként vesztette el hazai veretlenségét egy olyan játéknapon, ahol csupa vendéggyőzelem született.
A Kacsák a New Jerseyvel szemben maradtak alul, ahol ki más, mint Patrik Elias és Jaromír Jágr vitte a prímet. Elias három gólpasszt adott, a legendás 68-as pedig 61 másodperccel a vége előtt mentette döntetlenre a találkozót és harcolta ki a hosszabbítást. Azt a hosszabbítást, ami alig két percig tartott és a liga történetének egyik legszebb öngólját hozta Ben Lovejoy révén.
Hiába vezetett a Minnesota ellen kétszer is az Ottawa, végül pont nélkül zárta az estét a franchise történetének 800. hazai mérkőzése után. A Sens jubileumát Mikko Koivu és a csapat egykori játékosa, a pályafutása legszebb éveit Ottawában eltöltő Dany Heatley rontotta el. A finn center két gólpassz mellett győztes találatot szerzett három perccel a vége előtt, míg a volt ottawai sztár 1+1-gyel zárta az estét.
Meglepetésre nagyon simán, kapott gól nélkül tudott győzni a Pittsburgh a fővárosban. Marc-André Fleurynek mindössze 18 védés elég volt pályafutása 25 shutoutjához. Elöl a Sidney Crosby, Paul Martin, James Neal hármas villogott, mindhárom játékos egy plusz egyet tett a közösbe.
Zsinórban hatodik hazai mérkőzését bukta el a Calgary, amely hajnalban a Columbus ellen maradt alul hosszabbítás után. A vendégek Nick Foligno tizedik percben esett góljára csak a záró harmad elején tudtak válaszolni a hazaiak Joe Colborne révén. A maradék játékrész már nem hozott több gólt, jöhetett a hirtelen halál, amelyet Nyikita Nyikityin döntött el, amikor Jiri Hudler szabálytalansága miatt kihasználta a késleltetett emberelőny adta fórt.
Ottawa?Minnesota 3-4 (videó)
G.: Turris, Zibanejad, Michalek ill. Pominville, Brodin, Heatley, Koivu
Washington?Pittsburgh 0-4 (videó)
G.: ? ill. Martin, Bennett, Crosby, Neal
Calgary?Columbus 1-2 (videó)
G.: Colborne ill. Foligno, Nyikityin
Anaheim?New Jersey 3-4 (videó)
G.: Beleskey, Bonino, Getzlaf ill. Zidlicky, Gelinas, Jágr, Zajac
NHL
sorsolás
tabella
kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy