Folytatódhat a lengyel bajnokság

 

Elérték céljukat a lengyel klubok, így hajlandóak a bajnokság folytatására.

Hogy a lockout véget érjen, szükség volt a lengyel sportminiszter közvetítésére is. Andrzej Biernat fellépése révén leváltható lehet Piotr Halasik, a szövetség (PZHL) elnöke, a többi pedig már a tagságon múlik. Pénteken mindenesetre folytatódik a bajnokság.

“A PZHL elnöksége kötelezettséget vállalt arra, hogy február 8-áig megváltoztatja az alapszabályt, a felügyeletet ellátó miniszter pedig amilyen gyorsan csak lehet, megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy ezeket a változásokat jóváhagyják. Ezt követően azonnal össze lehet hívni egy rendkívüli közgyűlést” ? magyarázta a hokej.net portálnak a lényeget Waldemar Bukowski, a Sanok elnöke.

“Az oroszlánrész a miniszteré, aki közvetített közöttünk. ? tette hozzá Arthur Januszyk, az Oswiecim elnöke ? A lényeg, hogy játszunk. Hogy most mi fog következni? Meglátjuk.”

Nem hivatalos források szerint a tisztújító közgyűlésre március elején kerülhetne sor. A klubok egyelőre szkeptikusak, attól tartanak, hogy a jelenlegi vezetők meg fogják tartani hivatalukat a megbízatásuk végéig. A megbeszéléseken Halasik személyesen nem vett részt külföldi szabadsága miatt, hanem az alelnök és a szövetség pénztárnoka helyettesítette.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN