Rangers-siker Chicagóban

   

Mindössze három mérkőzést játszottak szerdán az NHL-ben, ahol a történelem kis híján ismételte önmagát.

Napra pontosan majdnem öt éve, 2009. január 16-án győztek utoljára a Parkőrök a szeles városban, ugyanúgy 3-2-re, mint ma hajnalban. Az akkori és a mostani győzelem egyik alappillére Henrik Lundqvist volt, a svéd hálóőr összesen 35 lövést hárított a mérkőzésen, amiből 3-4 kulcsfontosságú az utolsó percre esett, amikor a hazaiak már hat játékossal rohamoztak az egyenlítés reményében.

A szezont borzalmasan kezdő és még edzőt is váltó Philadelphia egyre jobban magára talál. A Flyers a mai játéknapon a Montrealt múlta felül simán, amivel zsinórban tizedik hazai győzelmét aratta úgy, hogy egyik mérkőzés sem csapott át hosszabbításba. A Flyers nyerőemberének a hátvéd Andrej Meszaros bizonyult, aki mindhárom hazai találatból kivette a részét egy gólpasszal.

A nap utolsó mérkőzését Denverben játszották, ahol fordulatos találkozón végül a hazaiak örülhettek az Ottawával szemben. Az Avalanche igencsak bekezdett, és az ötödik perc végére már kétgólos előnyben volt, ám a második harmadra a Senators ezt nemcsak ledolgozta, de még az eredményt is megfordította. A döntetlenért kaparó Coloradónak végül Paul Stastny személyében jött el a megmentője. A center alig több mint kettő perccel a vége előtt kiharcolta a hosszabbítást, majd a ráadás 33. másodpercében gólpasszt adott a győztes gólt szerző Tyson Barrienek.

Philadelphia?Montreal 3-1 (videó)
G.: Couturier, Rinaldo, Raffl ill. Plekanec

Chicago?NY Rangers 2-3 (videó)
G.: Toews, Bollig ill. Richards, Zuccarello, Hagelin

Colorado?Ottawa 4-3 (videó)
G.: McGinn, Hejda, Stastny, Barrie ill. MacArthur, Spezza, Turris

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN