HUN U18 nok 2

Lengyelország?Magyarország U23 5-6

   

A magyar női válogatott egyszer vezetett a lengyelek ellen, mégpedig a legjobbkor, a hosszabbításban. A 60 perc végén a kapus lehozatala során egyenlítettünk.

A Lengyelország?Magyarország szombati felkészülési mérkőzés első harmad döntetlen eredménnyel ért véget, a találkozót végigvédő Gegesy Boglárka kapujába kétszer találtak be a lengyelek, míg magyar részről Ungár Rebeka és Kiss Andrea voltak eredményesek. A második játékrészt 2-1-re nyerték a házigazdák, ekkor Ungár másodjára lőtt gólt. A záró húsz percben aztán sikerült az egyenlítés, Dabasi Réka és Horváth Tifani góljai mellett még egy hazai akció zárult sikerrel, így hosszabbítás következett. A ráadásban pedig ki más, mind a rendes játékidőben duplázó Ungár révén Magyarország megnyerte az első felkészülési mérkőzést. Vasárnap 11.30-kor újra összecsap a két válogatott.

“Tudtuk , hogy nem lesz sétagalopp a lengyel csapat elleni meccs ? kezdte az értékelést Gömöri Csaba. ? A lengyel női hoki az elmúlt évben egyre feljebb kerül az IIHF-világranglistán is. A mérkőzés előtt elmondtuk, hogy ha sebességben, korcsolyázásban föléjük növünk és mi dominálunk és rájuk kényszerítjük a mi szokásos lendületes letámadó játékunkat, akkor csak győzhetünk.

Ennek ellenére az első harmadban többször erről megfeledkeztünk és sokszor előfordult, mi vártunk arra, hogy az ellenfél mit fog csinálni. Mindkét csapat sok hibával játszott és két-két elkerülhető gólt kapott. Sajnos felesleges kiállításokat is gyűjtöttünk és meg kell mondanom, hogy ezekben a speciális szituációkban az ellenfél jól játszott. Az viszont egyértelmű volt, hogy az öt az öt elleni játék során mi sokkal jobbak vagyunk. A lövési statisztika is ezt mutatta, hiszen 14-8 ra nyertük.

A második harmad elején rögtön másfél percig kettős emberhátrányban játszottunk, kicsit onnan folytattuk, ahol abbahagytuk és így nem tudott folyamatos jó játék kialakulni. Pedig nekünk az fekszik, és ha ezt tudtuk játszani, akkor mindjárt lényegesen szebb hoki folyt a pályán. A lengyel csapat a második játékrészt sajnos meg is tudta nyerni, így előnnyel fordultak az utolsó harmadra. Ekkor át kellett állnunk a három sorra, mert úgy éreztük, hogy a csapatnak az tesz jót, ha pörgősebben, gyors cserékkel játszunk és átszervezzük a sorokat kissé.

A harmadik harmad rögtön a mi gólunkkal kezdődött, ekkor úgy tűnt, innen már nem adjuk meg a lehetőséget a lengyel csapatnak, hogy ismét vezetést szerezzen. Ám megint valamilyen rövidzárlat miatt egy buta gólt kaptunk, amivel a lengyeleket visszahoztuk a meccsbe. Az utolsó öt percben két sorra váltottunk és egy időkérést követően jól megoldották a lányok a kapus lehozatal adta lehetőséget, így tudtunk ezzel a fegyverrel élni. A hat lány, aki ekkor a pályára került, nagyon szépen végigdolgozta az utolsó 80 másodpercet és a hat az öt elleni játék során sikerült is egyenlíteni. Ez különösen jó érzés számunkra, mert eddig ezek a kísérletek nem voltak sikeresek a csapatunknál.

Következett a hirtelen halál, és mint általában ilyenkor, a lelki erő is azzal a csapattal van, amelyik egyenlített, így azt érzem, motiváltabban álltunk föl a négy a négy elleni játékhoz és hamar el is döntötte a meccset a csapat, hiszen Ungár Rebi harmadik góljával mi szereztük meg a győzelmet. Összességében egy nehéz mérkőzésen, melyet sokszor magunk nehezítettünk meg, sikerült végül győzni.

Jó volt látni, hogy tudunk hat gólt lőni úgy, hogy sok gólerős játékosunk nem volt itt, illetve tudtuk pótolni azokat a védőket, akik kiestek a héten. Mindenki mindent megtett a győzelemért, mert bár ezeken a meccseken mondtam, hogy nem ez a legfontosabb, de azért mi mégiscsak egy divízióval feljebb vagyunk a felnőtt mezőnyben. Most levonjuk a konzekvenciákat, értékeljük este hideg fejjel a találkozót, és a vasárnapi meccsen megpróbáljuk kijavítani a hibákat és újra győzni.”

A két csapat vasárnap szintén összecsap Katowicében 11.30-tól.

Update: a harmadik magyar gólt nem Ungár Rebeka, hanem Kiss Andrea szerezte.

A magyar női válogatott lengyelországi kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Gegesy Boglárka 1988 Marilyn
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Poltzer Renáta 1997 MAC U16
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 Presov (SVK)
Köles Kata 1996 Marilyn
Holzer Bernadett 1998 KMH U16
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Odnoga Lotti 1999 Győri ETO U16
Szlaby Gyöngyi 1988 Presov (SVK)
Szűcs Anita 1999 Sportország SC
Támadók:
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Dettrich Szilvia 1991  Marilyn
Farkas Nikolett 1991 Spisska Nová Ves (SVK)
Gottlibet Zóra 1998 KMH U16
Grkovic Jelena 1997 MAC U16
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Somogyi Vivien 1995 MAC U16
Szelényi Lilien 1997 Vasas U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

A csapatoknál, ha van, a játékos utánpótláscsapatát jelöltük, ha csak a női bajnokságban játszik, akkor pedig azt.

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN