

NHL-es bekkel vár ránk Dél-Korea
A 2018-as téli olimpiára készülő vb-ellenfelünk újabb két kanadait honosított, ráadásul a minőséget sem aprózta el.
Áprilisi világbajnoki ellenfelünk jelentősnek mondható erősítést eszközölt játékoskeretében, így egy NHL-es és Radunske mellett még egy AHL-es múlttal rendelkező játékosa is lesz.
Bryan Young 27 éves védő, OHL-bajnok, 17 mérkőzés erejéig szerepelt az NHL-ben, az Edmonton Oilers színeiben. 2010-ben költözött Dél-Koreába, a következő szezonban az Ázsia Liga legponterősebb hátvédje lett 36 meccsen szerzett 46 pontjával, a liga legjobb offenzív hátvédjének is megválasztották. Érdekesség, hogy már tavaly is kérelmezte az állampolgárság megszerzését, de akkor elutasították.
Michael Swift sem akármilyen játékos, a szintén 27 éves csatár közel kétszáz meccsen lépett pályára az AHL-ben, ahol 53 gólig és 65 gólpasszig jutott. Swift a 2011/12-es szezontól játszik az Ázsia Ligában, ahol az egyik legponterősebb játékosnak számít. Az elmúlt két szezonban neki volt a ligában egyaránt a legtöbb gólja, asszisztja és pontja. Tavaly 40 meccsen 39 gólt és 58 gólpasszt szerzett, idén is vezeti a kanadai táblázatot, 28 mérkőzésen elért 31 góljával és 22 gólpasszával.
A tavalyi budapesti világbajnokságon három gólig és két asszisztig jutó Brock Radunske mellett már három kanadai születésű játékos található a koreai válogatottban. Az ország egész történelme során Radunske volt az első honosított jégkorong játékos. Dél-Koreában 2010-ben vizsgálták felül a honosításra vonatkozó törvényeket annak érdekében, hogy kivételes képességű sportolók, művészek kérhessék az állampolgárságot. Swift és Young, akik egyébként unokatestvérek, már pályára is lépett a válogatott színeiben novemberben Gojangban, két Kazahsztán elleni mérkőzésen.
Az IIHF örömmel szemléli a folyamatot, hiszen a koreaiak a pjongcsangi olimpián rendezőként ott lesznek a 12-es mezőnyben, így már évek óta gondolkodnak Zürichben, miként lehetne versenyképesség tenni az ázsiai válogatottat, ha már saját utánpótlására nem is építhet. A juniorok idén jutottak fel az ötöd osztályból a negyedbe, ahol az ifjúságiak is tartózkodnak.
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni
