gasparicshuszakkisssimon

Huszák és Gasparics kihagyja a vb-t

   

A magyar válogatott Oroszországban játszó két csatára úgy döntött, ebben az évben nem játszik a világbajnokságon.

“Mindig is imádtam a válogatottban játszani, nagyon jó érzés a magyar mezt viselni és hallgatni a győztes meccsek után a magyar himnuszt, de idén sajnos több okból is le kellett mondanom a vb-szereplést ? kezdte a döntés indoklását Huszák Alexandra. ? Egyrészt idén érettségizek, és a légiós élet mellett már eddig is nehézkesen ment a felkészülés, a záróvizsgám időpontja pedig közel van a vb-hez. Másrészt jelenleg egy profi ligában játszom, ahol pénzt kapok a jégkorongozásért, azaz felelősséggel tartozok a klubcsapatom iránt, köteles vagyok a szezon legfontosabb meccsein részt venni. Az olimpia miatt állt a bajnokság, elhúzódott, most jön az 5-6 legnehezebb mérkőzésünk, Tornado Dmitrov, Agigyel Ufa, Dinamo Szentpétervár, amin a végső helyezésünk múlik. Nagyon sajnálom, hogy ezt a döntést kellett meghoznunk, de nagyon drukkolunk a lányoknak, hogy szép eredményt érjenek el, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.”

Huszákhoz hasonló döntést hozott Gasparics Fanni is, mindketten már hivatalosan is lemondták a vb-szereplést Kolbenheyer Zsuzsanna csapatvezetőnél. Információink szerint a harmadik orosz légiósunk, Kiss-Simon Franciska ott lesz a világbajnokságon.

gasparicshuszakkisssimon

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN