Fehervar sajtaj

A Volán a legegységesebb csapat az EBEL-ben

 

Ocskay Gábor tavaly nyáron álmodni sem mert a rájátszásba jutásról, Marty Raymond viszont most már meg sem állna az elődöntőig.

Szerdán sajtótájékoztatót tartott az EBEL-középszakasz alsóházát megnyerő, így a 7. helyen végző Sapa Fehérvár AV19. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató elismerte, a legderűsebb álmában sem gondolta, hogy bejutnak a playoffba, áll az MTI beszámolójában. “Nem mi választottunk ellenfelet a negyeddöntőre, hanem a bolzanóiak választottak minket. Ez nem volt meglepő, hiszen az alapszakaszban a lehetséges nyolc pontból hetet megszereztek ellenünk. Szeretnénk bebizonyítani, hogy rosszul döntöttek, amikor minket szemeltek ki az elődöntőért folyó párharcra.”

Marty Raymond vezetőedző az eddigi 54 mérkőzést értékelve elmondta, a szezon előtti elvárás az volt, hogy egy új, fiatal csapatot építsenek fel. “Nagy öröm számomra, hogy ilyen hamar beérett a munka és rögtön az első évben ott lehetünk a rájátszásban ? áll a hivatalos klubhonlapon. ? A szezonban nyújtott teljesítményünk hullámzó volt, ez fiatal csapatoknál gyakran előfordul, de a legfontosabb, hogy a srácok végig odatették magukat mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken.” Hozzátette, minden játékosa fejlődött nyár óta. Külön kiemelte Hetényi Zoltán szerepét, “az ő hazajövetelével minden a helyére került, az egész rendszer el kezdett működni”.

Fehervar sajtaj

A rájátszással kapcsolatba csapata erősségeit említette, amikor kijelentette, nincs a Volánnál egységesebb csapat az EBEL-ben. “Többen kérdezték már tőlem, hogy nyerhetünk-e a Bolzano ellen? A válaszom mindenféleképpen igen! Nem turistának megyünk oda!”

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a fehérvári az egyetlen klub, amely az EBEL-ben a felnőtt-, a junior- és az ifjúsági csapattal is be tudott kerülni a rájátszásba.

Szó esett a jelenlegi jégcsarnok mellé tervezett úgynevezett C pálya építéséről is. A szakosztály-vezetés reménye szerint októberre sikerül átadni a sátras edzőpályát. Mint elhangzott, ehhez minden szükséges anyagi fedezet rendelkezésre áll.

A negyeddöntő menetrendje:

március 7., péntek, 19.45: Bolzano?Fehérvár
március 9., vasárnap, 17.30: Fehérvár?Bolzano
március 11., kedd, 19.45: Bolzano?Fehérvár
március 14., péntek, 19.15: Fehérvár?Bolzano
március 16., vasárnap, 17.30: Bolzano?Fehérvár (feltételes)
március 18., kedd, 19.15: Fehérvár?Bolzano (feltételes)
március 21., péntek, 19.15: Bolzano?Fehérvár (feltételes)

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN