HUNAUT U18

Veretlen a nyeretlennel találkozik

 

Villámrajtot vett a magyar válogatott a divízió 1/B-s ifjúsági világbajnokságon, Szlovéniát 6-1-re, Ausztriát 6-2-re verte. Amennyiben szerdán legyőzi az eddig két vereséggel álló, de egyáltalán nem gyenge Lengyelországot, csütörtökön a feljutás lesz a tét Japán ellen.

Mindezt azért merjük leírni, mert ha mégsem nyerünk a lengyelek ellen, akkor is a feljutás lesz a tét a negyedik körben Székesfehérváron, de akkor előfordulhat, hogy már nem csak magunkra kell majd figyelni. Jó helyzetben vagyunk, most kell észnél lennie a társaságnak. Márpedig eddig úgy tűnt, éppen ebben vagyunk sokkal jobbak vetélytársainknál, mentálisan. De jobb az óvatosság, 16-17 éves fiatalokról beszélünk, akiknél bármikor komoly formaingadozás történhet, a jégkorong pedig olyan játék, ahol sok minden előfordulhat. A kínos meglepetés csak megfelelő hozzáállással, a vb-n eddig látott küzdőszellemmel kerülhető el szerdán is.

HUNAUT U18

A kedd jól telt, a srácok feltöltődtek a szabad napon. Reggel sokáig aludhattak, majd városnézés és séta szerepelt a programban. Mint az icehockey.hu cikkében olvasható, a fiatalok hirtelen ötlettől vezérelve ajándékkal lepték meg Ondrejcik Rastislav edzőt.

A tökéletes napba csak az IIHF helyszíni felügyelője rondított bele egy teljesen értelmetlen határozattal, de ettől azért ne menjünk a Dunának. Nevezett arra kérte a magyar csapatot, hogy a meccsek után ne korcsolyázzon körbe pacsizni a szurkolókkal. Ez a döntés a szerdai és a csütörtöki meccsekre vonatkozik, a világbajnokság utolsó, szombati meccse után engedélyezett a pacsizás. Ugyanakkor jó hírünk is van, a gólörömöt egyelőre nem tiltották be.

Szerán 16.30-kor azzal a lengyel válogatottal találkozunk, amelyet a nyitónapon 8-2-re  ütött ki Japán, de amely felállt a kudarcból, és a második meccsén megszorongatta Szlovéniát, ott 4-3 lett a vége. Ne számítsunk nagyon könnyű mérkőzésre. A nap nyitómérkőzésén Szlovénia és Ukrajna találkozik, de nem kevésbé izgalmasnak ígérkezik az esti Japán?Ausztria összecsapás sem.

A világbajnokság mind a 15 mérkőzése ingyenesen tekinthető meg az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban.

A női ifivébéhez hasonlóan minden meccs látható az élő online videóközvetítésben, ide kattintva. Geoblock nincs, a világ minden pontján indítható az adás. A magyar válogatott találkozóihoz kommentátor is jár.

A világbajnokság hivatalos honlapja.

Az ifjúsági válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Kornakker Dániel 1996 Fehérvár
Védők:
Garát Zsombor 1997 MAC
Herner Olivér 1996 MAC
Jászai Dávid 1996 MAC
Kovács Attila 1996 Notre Dame Hounds (CAN)
Láday Tamás 1996 Fehérvár
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Támadók:
Egyed Márk 1996 Mikkeli (FIN)
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Keresztury Erik 1996 Düsseldorf (GER)
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Mazzag Dániel 1996 Fehérvár
Szabad Kevin 1997 Junior Capitals (AUT)
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Terbócs István 1996 MAC
Vizi Dániel 1997 Fehérvár
Vokla Roland 1996 Fehérvár

A stáb:

Szövetségi edző: Glen Williamson
Edző: Antal István, Jánosi Csaba, Svasznek Bence és Ondrejcik Rastislav
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatvezető: Nagy Attila
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor

Felkészülési mérkőzés:

2014. április 10. 16.30 Magyarország?Ukrajna 4-3 hosszabbítás után

A székesfehérvári világbajnokság programja:

2014. április 13. 16.30 Magyarország?Szlovénia 6-1
2014. április 14. 16.30 Ausztria?Magyarország 2-6
2014. április 16. 16.30 Magyarország?Lengyelország
2014. április 17. 16.30 Japán?Magyarország
2014. április 19. 16.30 Ukrajna?Magyarország

A magyar válogatott játékosportréi

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN