Ukrajna?Ausztria 2-3

   

A gojangi világbajnokság nyitómérkőzése hosszabbításban dőlt el, videóbírózás után, egy nem góllal.

Az osztrák kapuvas ellenére az ukránok kezdtek jobban, ám északkeleti szomszédunk fegyelmezetlenül játszott, pedig 5 az 5 ellen jobbnak tűnt. A sok kiállítással maguknak nehezítették meg a mérkőzést. A 10. percben éppen egy ukrán kiállítást használt ki Heinrich, de 16 másodperccel később Blagoj egyenlített. Nem örülhetett sokáig Ukrajna, újabb játékosukat állították ki, az emberelőnyben pedig újfent Heinrich lőtt gólt Gajducsenkónak.

A nem túl magas színvonalú mérkőzésen a második harmad elején kétszer is emberelőnyben játszhattak az ukránok, ebből a második lehetőséget Materuhin közeli, jobb felső sarkos révén kihasználták. A találkozó rendes játékidejének hátralévő részében öt ukrán és egy osztrák kiállítás született, gól viszont nem, így hosszabbítás következett.

A ráadás első percében a játékvezetők úgy látták, elcserélte magát Ukrajna, túl sok játékos volt a jégen. Lebler lövését az ukrán kapus elsőre védte, az ismétlés után elmozdult a kapu, így annak megállapítására, hogy mi volt az időrendi sorrend, videóbírózást rendelt el a főzebra. A vizsgálat után megadták a találatot, pedig az biztos, hogy a korong a kapu elmozdulása előtt nem mehetett be a kapuba, így nyert Ausztria 3-2-re. Nazarov mester a kulaccsal célba vette a játékteret, szerencséjére nem talált bírót.

Pontot vesztett Ausztria, ez a riválisoknak nagyon fontos, mert egy esetleges körbeverésnél a két A csoportból érkező válogatott nem tud összekacsintani az utolsó napon.

VB, 2014. ápr. 20., vasárnap.
Gajducsenko: 88,0% (Szelivjorsztov)
K
Starkbaum: 91,7% (Swette)
Navarenko, Pobedonoszcev, Mihnov, Blahij, Beluhin
1
Altmann, Schumnig, Lebler, Koch, Hundertpfund
Iszajenko, Petruhno, Safarenko, Timcsenko, Materuhin
2
Heinrich', Schlacher, Komarek, Oberkofler', Iberer
Ladigin, Kuhut, Varlamov, Torjanyik, Kvitcsenko
3
Mitterdorfer, Mühlstein, Petrik B., Schiechl, Petrik B.
Szkripec, Nyimenko, Zaharov, Padakin, Bondarev
4
Peter, Fischer, Geier M., Geier S.
Andrej Nazarov
E
Emanuel Viveiros
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 09:48 AUT PP Heinrich' Koch
1-1 10:04 UKR Blahij Mihnov Beluhin
1-2 12:29 AUT PP Heinrich' Lebler Schumnig
2-2 32:48 UKR PP Materuhin Timcsenko Safarenko
2-3 61:34 AUT PP Lebler
24 Kapura lövések száma 25
18 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN