

Románia kiesett a divízió 1/B-ből
Keleti szomszédunknak harmadjára már nem sikerült a bennmaradás a harmadik vonalban.
Szombaton úgy lépett jégre Románia és Hollandia egymás ellen, amelyik csapat nyer, megőrzi divízió 1/B-s tagságát. A mérkőzést 9-1-re a hollandok nyerték, a 33-17-es kapura lövési arány messze nem mutat ekkora különbséget a két csapat között. Hollandia az első harmadban három, a másodikban kettő, míg a záró húsz percben négy gólt lőtt, egyedül Ivy van den Heuvel duplázott, a többi hét gólon hét játékos osztozott. Románia becsületgólját az 54. percben Mihail Georgescu lőtte Martijn Oosterwijknek, a találatnál Bors Huba és Moldován Ervin jegyzett gólpasszt. Keleti szomszédunk 2011-ben jutott fel a divízió 1/B-be, ahol 2012-ben és 2013-ban a 4. helyen végzett, idén viszont kiesett onnan.
A már biztosan feljutott Lengyelország a biztosan 4. helyen végző Nagy-Britanniával találkozott. A tét nélküli mérkőzés első harmadában nem született gól, a második játékrész elején viszont Colin Shields kétszer is betalált Kamil Kosowski kapujába. A 36. percben Pawel Dronia szépített emberelőnyben, majd a záró húsz perc elején Krystian Dziubinski egyenlített. Mindezt hiába, az 53. percben Robert Dowd révén a britek kihasználtak egy kettős emberelőnyt, a végén pedig Shields egy üres kapus góllal mesterhármasig jutott, Nagy-Britannia 4-2-re nyert, nem érdemtelenül, ugyanis többet lőttek kapura.
Litvánia úgy lépett jégre Horvátország ellen, ha pontot szerez, ezüstérmet nyer a hazai világbajnokságán. Nem jött össze, bár a kétgólos horvát előnyt kiegyenlítették a litvánok, az 54. percben Borna Rendulic megszerezte a győztes gólt Horvátország számára, amely így 3-2-re diadalmaskodott és megszerezte az ezüstérmet, míg Litvánia a torna pontkirálya, Dainius Zubrus vezetésével vehette át a bronzérmet.
A 2015-ös divízió 1/B-s világbajnokság mezőnyét Dél-Korea, Horvátország, Litvánia, Nagy-Britannia, Hollandia és Észtország alkotja.
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot