Chicago Blackhawks v Nashville Predators

Chara, Keith és Weber lehet az idei év legjobb védője

   

Az NHL megnevezte az idei James Norris Memorial Trophy jelöltjeit.

A jelöléseket a profi jégkorongos szakírók szavazatai alapján állították össze. Chara 2009-ben, Keith 2010-ben nyerte már meg ezt a címet, ami az egész szezonban a legjobb általános teljesítményt nyújtó hátvédnek jár. Weber az elmúlt két évben mindkétszer második lett a végelszámolásnál.

Az NHL hivatalos weboldala a 37 éves Chara érdemeinek méltatását azzal kezdte, hogy ő vezette annak a Bostonnak a védelmét, amely a legkevesebb gólt kapta a Keleti Konferencia mezőnyében, és az egész ligában is csak egyetlen jobb csapat volt nála ebben a mutatóban. Márpedig a kevés gólt kapó védelem kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy az idén a franchise történetében másodszor Bostonba került az alapszakasz győztesének járó Presidents’ Trophy. Chara az egész csapatból a legtöbb időt töltötte a jégen, meccsenkénti átlaga 24:39, ami csaknem három perccel több, mint a csapatban utána következő játékos mutatója. Lőtt góljainak száma 17, plusz/mínusz mutatója +25, emberelőnyben szerzett góljainak száma 10, mérkőzést eldöntő góljainak száma pedig 3. Mind a négy mutatóban az NHL tíz legjobb hátvédje között van. Chara hatodszor kerül Norris-díjra jelöltek közé, az elmúlt négy szezonban pedig harmadszor, 2009-ben meg is nyerte.

Chicago Blackhawks v Nashville Predators

A Charánál hat évvel fiatalabb Duncan Keith szintén a legtöbb jégidővel rendelkező játékos a Chicago Blackhawks csapatából, szinte másodpercre ugyanannyi a jégideje, mint Charának, 24 perc és 38 másodperc. Ezzel a hátvéd kilencedik egymást követő évben tölti legtöbb időt a jégen csapatából. Keith különösen hatékony volt a támadások segítésében, 55 asszisztja a legtöbb, amit hátvéd elért ebben a szezonban, 61 pontja pedig a liga második legponterősebb címére volt elég. Negyvenedik passzát már a 46. mérkőzésen elérte, ami a franchise történetében a leggyorsabb. November 19. és december 3. között nyolc meccsen szerzett pontot zsinórban. Másodszor kerül a Norris Trophy-ért folytatott verseny döntőjébe, 2010-ben meg is kapta.

Az 1985-ös születésű Shea Weber a legfiatalabb az idei döntősök közül, Keithre is ráver még két évet. 23 gólt szerzett az alapszakaszban, a legtöbbet a hátvédek közül. Védőként szerzett 56 pontja franchise-rekord a Predatorsnál, már második egymást követő évben végzett ő a csapat házi kanadai tabellájának élén. A ligában nem volt nála több emberelőnyös gólt szerző hátvéd (12), negyedik lett a meccsenkénti jégidő tekintetében (26:54), és idén egyéni rekordot állított fel lövési hatékonység (11,8%) tekintetében. Weber fokozatosan lett egyre jobb a szezon során, a szezon második felében 42 meccsen lőtt 10 gólt, adott 20 gólpasszt és +11-gyel zárt. Harmadszor kerül döntőbe, eddig mindig második helyen végzett.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN