USHL map

Fényes jövő előtt áll a USHL

 

A legerősebb amerikai juniorliga bővítési problémákkal küzd: túl sok csapat szeretne csatlakozni. Az új komisszár feladata ennek levezénylése lesz, a színvonal megtartásával.

Amikor Skip Prince 2008-ban átvette a USHL irányítását, cseppet sem volt irigylésre méltó helyzetben. Hat év alatt azonban a legvonzóbb amerikai juniorligává varázsolta a sorozatot, amely a 2014/15-ös szezonnak 17 csapattal fog nekivágni. Prince leköszönt, a helyére kerülő Bob Fallen feladata a bebocsátásért esdeklő számtalan csapat megszűrése lesz. A liga alapvetően a középnyugati régióban aktív, a jelenlegi határai között is akad 6-7 csapat, amely szívesen bevásárolná magát, de a határokon túlról még többen jelentkeznek, egyes becslések szerint akár 10-15 csapatról is szó lehet. Közülük a közvetlen NHL-es kapcsolatokkal rendelkező Buffalo, Pittsburgh és Philadelphia a legesélyesebbek. A USHL az elmúlt évtizedekben a három legerősebb kanadai juniorligát (OHL, QMJHL, WHL) tömörítő CHL legnagyobb riválisa lett az NHL-draftok tekintetében, és bár az 1/1-es még nem Amerikából érkezik ? ezt jelentős mértékben magyarázza a tradíció és az egyelőre még jóval nagyobb merítés, a CHL-ben összesen 60 csapat verseng ?, a USHL térnyerése vitathatatlan.

USHL map

“Nagyon körültekintőnek kell lennünk a bővítéssel kapcsolatban ? nyilatkozta Fallen a thehockeynews.com-nak. ? A legfontosabb számomra, hogy ne híguljon a színvonal, ami nem csak a játékosokra, hanem az edzőkre és a játékvezetőkre is vonatkozik. A bővítés és a vele járó bevétel természetesen nagyon vonzó lehet, néha azonban nemet kell mondanunk.” A távolság és az utazás mellett tehát egyéb szempontok is nagyon fontosak. Fallen a létesítményekkel szemben támasztott követelményeket is kiemelte. Sioux Fallsban például a Stampede csapata 130 millió dolláros új arénában fog játszani, míg a liga idei nyertese, az Indiana Ice indulását egy évre felfüggesztették, mivel nincs olyan arénája, amely megfelel a szigorú előírásoknak. Buffalóban két jégpályát magába foglaló létesítmény várja a csapatokat, az egyik 1800 férőhelyes, ami a USHL-ben az alsó határt súrolja.

A liga egyik büszkesége, hogy csapatai között tudhatja az U17-es és U18-as nemzeti válogatottat, azonban ez legalább ugyanekkora fejfájást is okoz a szervezőknek. A válogatott programja ugyanis hektikus, nehezen lehet beilleszteni az alapszakasz normál menetébe. A világbajnokságon való részvétel tovább bonyolítja az ügyet, így fordulhat elő, hogy olyan nevek, mint Seth Jones, Jacob Trouba vagy Connor Carrick világbajnoki arannyal igen, de USHL-es bajnoki címmel nem büszkélkedhetnek. A fejlődés legbiztosabb jele a drafton való egyre intenzívebb jelenlét.

Az utóbbi három évben nem fordult elő, hogy húsznál kevesebb játékost draftoltak volna NHL-es csapatok a ligából, egy összefoglaló lista évenkénti bontásban az alábbi linkre kattintva érhető el. Jelenleg 241 USHL-ből érkező játékos rendelkezik NHL-szerződéssel. Sok elemző szerint e ligának is jelentős része van az amerikai játékosok komoly minőségi és mennyiségi fejlődésében és abban, hogy ezáltal csökkenő tendenciát mutat az NHL-ben foglalkoztatott európai légiósok száma.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN