A Linköping többmilliós veszteséget termelt

 

Csődbe ugyan nem ment, de változtatni kell a dolgokon, új bevételi források után kell néznie a klubnak. Svédországban is van baj.

Pedig az 1976-ban alapított, 2001. óta megszakítás nélkül a svéd élvonalban szereplő Linköping szakmailag sikeresnek mondható, hiszen a világ harmadik legerősebb bajnokságában az elmúlt két idényben mindkétszer az elődöntőig menetelt. Sőt, 2001 óta mindössze kétszer nem jutott be a rájátszásba, kétszer jutott el a döntőig, ám mindkétszer kikapott.

“Azt hittük, a playoff majd segít növelni a bevételeinket, de ez úgy tűnik nem járható út ? nyilatkozta a corren.se című lapnak a klub elnöke, Christer Mard. ? Természetesen komolyan vesszük a helyzetet, de nem aggódunk.”

Mi tagadás, minden okuk megvan a vezetőknek a komolyságra, hiszen a hiány mértéke idén elérte a 4,5 millió koronát, ami közel 150 millió forint. Úgy tűnik, van még elég tartalékuk erre, de még egy ilyen szezon nem fér bele. A lap szerint a gondot főként a szponzori pénzek és a liga támogatásának elmaradása, a kései átigazolások, illetve a női szakág és a junior korosztály megnövekedett utazási költségei okozták. A nézőszámmal nem volt gond, sőt, a tervek fölött teljesítettek. A 10 éves és 8500 fős Cloetta Centerbe átlagosan 7100 néző látogatott ki meccsenként, ami a harmadik legmagasabb szám volt a svéd élvonalban.

A klub jövő évre tervezett költségvetése 160 millió korona (5,35 milliárd forint): “Nyilvánvaló, hogy a dolgok nem mehetnek ugyanúgy tovább. És hát a tartalékaink is elfogytak. Új bevételi forrásokat kell találnunk és a költségeket is meg kell nyirbálnunk” ? nyilatkozta az elnök.

Az új tévészerződés máris hárommillió pluszt hoz majd a konyhára, további hárommillióval pedig a működési költségeket csökkentik. Az elnök szerint mindez nem fogja érinteni a játékospiacon mutatott aktivitásukat, egy világklasszis centert terveznek igazolni, nem lesz tehát gyengébb a keretük. Az mindazonáltal szerinte aggasztó, hogy alig van olyan csapat a svéd elitligában, amely ne veszteséget termelt volna idén. Még a döntőbe jutott és tízezer közeli átlagnézőszámot produkáló Farjestad is mínuszba ment. Ezzel szemben főleg a kisebb csapatok, mint a bajnoki címét idén megvédő Skelleftea vagy a Vaxjö, voltak pénzügyileg is sikeresek.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN