


A Győr veretlenül nyerte az osztrák inline-bajnokságot
A magyar csapat első lett ugyan Leobenben, de csak aranyérmet kapott, az osztrák bajnok a 2. lett.
“A Győri ETO HC már sokadszor szerepelt az osztrák inline-bajnokságban ? tájékoztatta a Jégkorongblogot a hétvégi eseményekről Méhes Ákos, a Győri ETO HC inline-játékosa. ? Idén 5 csapat nevezett Ausztriában erre a kiírásra. Több csapatban válogatott jégkorongozók, EBEL-játékosok, sőt az osztrák jégkorong-válogatottal az idei olimpián szereplő játékosok is megtalálhatók voltak. Egyetlen csoportban folytak a küzdelmek, majd miután mindenki mindenkivel játszott, a csoportban az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal játszott keresztbe, az elődöntőben. Utána jött a bronzmeccs, illetve a döntő. 6 meccsből 6 győzelemmel zártuk a bajnoki tornát.
Hivatalosan a sógorok nem ismerték el osztrák bajnoknak a csapatunkat, hivatkozva arra, hogy osztrák bajnok csak osztrák csapat lehet. Így mi kaptunk egy 1. helyezettnek járó kupát, a kétszer legyőzött 2. helyezettet pedig kihirdették az osztrák bajnoknak. A torna legjobb játékosa a győri Revák Zoltán lett.”
Álló, felső sor, balról (csak a mezben lévők nevét kaptuk meg): Halász Ákos, Bartalis Balázs, Méhes Ákos, Bartalis István, Revák Zoltán, Odnoga Mátyás, Kiss Ákos, Fekecs Norbert. Térdelnek: Bálizs Bence, dr. Palla Roland, Szappanos Dávid.
A statisztikákban szerepelnek hibás adatok, illetve nevek, ugyanis a tornán való részvételt lemondta több magyar játékos is, akiket korábban neveztek, és az osztrák kollégák elrontották a statisztika vezetését. A csapatban csak a fényképen szereplő játékosok szerepeltek ezen a tornán.