Carolina Hurricanes

29/30 Hurricanes

   

30 napos sorozatunkban az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává az nhl.com beharangozói alapján. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2014/15-ös szezonban. 2. rész.

Carolinában új korszakot nyitnának. Erre minden jó okuk meg is van, hiszen tavaly már másodszor végeztek a 13. helyen a Keleti főcsoport mezőnyében és ötödik egymást követő évben maradtak le a rájátszásról, ami rekordnak számít Keleten. Nem volt váratlan tehát, hogy április 28-án Jim Rutherford general manager húsz év után távozott posztjáról. A helyére került Ron Francis kilenc napon belül kirúgta Kirk Muller edzőt is, akinek a helyét június közepén foglalta el Bill Peters.

Carolina Hurricanes

Peters a Red Wingstől került át a Caneshez, ahol a védekezés és az emberhátrányos játék kidolgozása volt a feladata. Az irány tehát egyértelmű, meg kell erősíteni a védelmet. Ezt a számok is alátámasztják, hiszen a Hurricanes mindössze a 27. csapat a ligában a korai, vagyis az első harmadban kapott gólok tekintetében, így az sem meglepő, hogy 29 meccsen került hátrányba az első húsz percet követően (ebből 12 alkalommal hazai pályán). Az is igaz ugyanakkor, hogy a támadóalakzat sem jeleskedett: emberelőnyök kihasználásában 28. helyezettek, 14,6%-kal, a lőtt gólokat tekintve pedig 22. helyezettek, 2,5-es meccsenkénti gólátlaggal.

Ehhez képest meglepő, hogy az utóbbi évek egyik legaktívabb játékospiacán viszonylag passzívak maradtak, jórészt az eddigi keret egyben tartására törekedtek, ami sikerült is. Ennek magyarázata az lehet, hogy joggal bízhatnak abban, még egy hasonlóan peches szériájuk nem lehet, mint tavaly volt, amikor szinte minden meccsen megsérült valaki. Valóban ritkán fordul elő például, hogy egy szezonban az első és a második számú kapus is hosszabb időre kidől, márpedig Cam Ward és Anton Hudobin együtt 55 mérkőzésről hiányzott. De a Tlusty, Szjomin és a csapatkapitány Eric Staal alkotta, az előző szezonban halálosnak bizonyuló első sor egyik tagja sem volt 100%-os állapotban és 10-20 meccset mindhárman kihagyni voltak kénytelenek.

A Canes tehát megtartotta kulcsjátékosait, mindössze a rutinos Malhotra és a harmadik számú kapus, Justin Peters hagyta el a csapatot. Érkezett viszont a Coloradóból Brad Malone és a Torontóból Jay McClement, akik elsősorban a csapat mélységét növelhetik. A fiatal tehetségekre is egyre fontosabb szerep hárul, kulcskérdés lesz, mennyit fejlődik a Justin Faulk, Jeff Skinner, Elias Lindholm hármas, akik az 1992-94-es generációt képviselik és a jövő csapatának magját alkothatják.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy ha a Carolina szeretne változtatni az elmúlt idények szegényes eredményein, akkor öt területen kell megfelelő irányú változásokat eszközölni: javítani az emberelőnyös játék hatékonyságán, javítani a kapusteljesítményen, javítani a kissé korosodó védelmen, megtalálni a rutinos és fiatal játékosok megfelelő elegyét, illetve jobban kezdeni a meccseket és javítani a hazai mérlegen.

A várható kezdőcsapat:

Csatárok:
Jiri Tlusty, Eric Staal, Alekszandr Szjomin
Jeff Skinner, Jordan Staal, Elias Lindholm
Nathan Gerbe, Jay McClement, Patrick Dwyer
Zach Boychuk, Riley Nash, Brad Malone
Chris Terry

Hátvédek:
Andrej Sekera, Justin Faulk
Ron Hainsey, Ryan Murphy
John-Michael Liles, Jay Harrison
Tim Gleason

Kapusok:
Cam Ward, Anton Hudobin

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN