Vasas?Linz 2-7

 

Szuper Leventéék vereséggel kezdtek az EBYSL-ben, ahol a nyitófordulóban az egyik legnehezebb ellenféllel kerültek szembe.

A mérkőzés elején hamar emberhátrányba kerültek Sean Finn tanítványai, Varga Olivért már a második percben kiállították. A Linz kíméletlenül ki is használta az előnyt, már a harmadik percben megszerezve a vezetést. A nyolcadik percben ráadásul Gaffal meg is duplázta az előnyt, amit azonban Fodor András révén fél percen belül csökkenteni tudtak a piros-kékek, így 2-1-es vendégelőnnyel mentek az első szünetre a csapatok. A középső játékrészben újabb két gólt szerzett a Linz, mindkétszer Pastl volt eredményes. Két gólja közül az első volt a fájdalmasabb, a 28. percben emberhátrányból sikerült növelni az előnyt, majd a 36. percben emberelőnyben lőtt gólt az osztrák fiatalember. A Vasas ebben a periódusban nem tudott gólt szerezni.

A harmadik harmadban a linziek kapust cseréltek és lehetőséget kapott Dominic Divis, a korábbi NHL-es kapus, Reinhard Divis fia. A harmad továbbra is osztrák fölénnyel telt, a 44. percben Pastl önmaga harmadik, csapata ötödik gólját szerezte. Nem egészen öt perccel később villant a 17 éves Sági Martin, aki a linziek egyik magyar játékosa, majd az 54. percben Marton Márk is, aki osztrák-magyar kettős állampolgár. Kettejük között Orosz Donát szépített, megszerezve csapata második gólját. A végeredmény 7-2 lett a Linz javára.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN