Hari Modo 2

Hári győztes gólpasszt adott

   

A hatodik forduló után is tartja a pont per meccses átlagot a magyar a csatár a svéd élvonalban. Széligék rangadót nyertek, Ládayék két forduló után 100%-os teljesítménnyel állnak, Feketéék viszont kikaptak.

Az SHL hatodik fordulójában Hári János csapata, a Modo a Leksands IF csapatát fogadta. Az első harmadban elején a hazaiak szereztek vezetést, amit a 26. percben meg is dupláztak a kilátogató 5500 néző legnagyobb örömére. Ezt követően azonban sok volt az egyéni fegyelmezetlenség a csapatban, és a vendégek ki is használták az emberelőnyöket. A 30. percben szimpla, majd a 32-ben dupla fórból lőtt gólokkal egalizáltak. Sőt, egy perccel a második dudaszó előtt egyenlő létszám mellett a vezetést is megszerezték. A harmadik periódusban az ötödik perc környékén jött az immár szokásos Modo-gól, majd a 49. percben egy emberelőnyt is kihasználtak. Idén Hárinak fontos szerepe van az előnyös játékban, nem volt ez másként szombaton sem, ugyanis a gólnál Hári első asszisztos volt, fontos szerepet játszott tehát abban, hogy csapata a kevés lehetőséggel is élni tudott, hiszen ez volt gyakorlatilag a második emberelőnyük a meccsen. A végén a Leksand még lehozta a kapusát, amiből újra a Modo volt eredményes, 5-3-ra nyerve a mérkőzést. A Modo győzelme után 5. a tabellán, Hári János 2+4-gyel 11. a bajnokság kanadai táblázatán, holtversenyben a 2011-es világbajnokság asszisztkirályával, a norvég válogatott Olimbbel. Az aktuális mérkőzés góljait itt láthatják.

Hari Modo 2

Rangadót rendeztek a Ligue Magnus harmadik fordulójában, amelyen a tavalyi döntő két résztvevője találkozott, vagyis a Briancon fogadta az Angers-t. Az előzetes várakozásoknak megfelelően kemény csatát hozó mérkőzésen sokáig nem esett gól, alig több mint egy perccel az első játékrész vége előtt viszont a Brianconnak sikerült először betalálnia. A második harmad sokkal fordulatosabbra sikeredett, különösen annak második fele. A 23. perc legelején kettőre növelték előnyüket Széligék. Az Angers-t egy kettős fór hozta vissza a játékba a 32. percben, két percen belül ki is egyenlítettek. A harmadból hátralévő nem egészen hét perc alatt még háromszor változott az állás, a második szünetre a hazaiak mehettek bologabban, hiszen 4-3-ra ők vezettek. Az utolsó húsz perc inkább az elsőre hasonlított a gólok számát tekintve, azonban gólt az Angers szerzett, ráadásul emberhátrányból, amivel kiegyenlítette az állást. Jöhetett a 10 perces hosszabbítás, amelynek hetedik percében újra villant a Briancon és 5-4 arányban megszerezte a győzelmet. Széligéknek ezzel együtt nem úgy sikerült a rajt, ahogyan azt eltervezték, jelenleg 12. helyen állnak, aggodalomra semmi ok, rengeteg meccs hátra van még a szezonból, ráadásul a nagy rivális Rouen sem áll sokkal jobban, hiszen ők a 11-ek.

Láday Tamás a WHL szombati fordulójában ismét az első sor hátvédjeként játszott, az ellenfél a Tri-City volt. Jól kezdett a Spokane, a 9. percben megszerezte a vezetést, majd a második harmad elején meg is duplázta azt. Nem sokáig örülhetett azonban a 7600-nál is több néző, hiszen a Tri-City a harmad második felében három perc alatt kiegyenlített. A meccs a 46. percben dőlt el, amikor a Spokane kihasznált egy emberelőnyt, 3-2-re nyert. Láday az 59. percben kapott egy 5+10 perces büntetést.

Fekete Dániel csapata kikapott az INL-ben. A Feldkirch a Bregenzerwald otthonába látogatott, ahol a 7. percben a hazaiak meg is szerezték a vezetést. Ezt a meccs felénél kiegyenlítette ugyan a Feldkirch, ám a harmadik játékrész elején újra vezetéshez jutott a Bregenzerwald, és másodjára már meg is tudta tartani előnyét a meccs végéig, 2-1-re nyert. Fekete pontot nem szerzett, csapata két forduló után jelenleg 8.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 8. 2 0 1 1
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 5. 6 2 4 6
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 2 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. - - - -
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 11. 5 2 1 3
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 3 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 3 0 0 0
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 6. 5 0 2 2
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 11. 5 0 2 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN