Megállíthatatlan az Anaheim

   

Iginla és Hartnell először szerzett gólt új mezében, az pedig már nem is hír, hogy a Carolina ismét kikapott.

A remek formában lévő Columbus sem tudta megállítani az Anaheimet, amely egymás után hetedik alkalommal győzött és vezeti az NHL tabelláját. A gólgyártást Corey Perry indította, aki ezzel már kilenc találatnál jár és átvette a vezetést a mesterlövészek listáján. Perry mellett Getzlaf és Vatanen villogott, mindkét játékos egy plusz egyet tett a közösbe. A Jackets becsületgólját a nyáron a Flyerstől megszerzett Scott Hartnell ütötte, aki először volt eredményes új csapatában.

Tovább folytatta negatív NHL-rekordját a Devils, zsinórban 18. alkalommal nem tudott nyerni szétlövésben. A New Jerseyt most a Dallas győzte le, amely 2-2-es végeredmény után bizonyult jobbnak a rávezetésekben. A Prudential Centerben a hazai részről senki, míg a vendégektől Jason Spezza és Jamie Benn is betalált a büntetőlövések során. A Devils ezzel negyedik vereségét könyvelhette el egyvégtében, a Dallas viszont épp fordított utat jár be, utolsó öt mérkőzésén kilenc pontot gyűjtött.

A Tampa erősségét mutatja, hogy a sérülések ellenére is gond nélkül győzni tudott Winnipegben. A Callahan, Hedman, JT Brown és Killorn nélkül felálló Bolts a második harmadban játszott nagyot, 3-1-re nyerte az etapot, ez pedig döntőnek bizonyult. Nyikita Kucserov három gólpasszt jegyzett, Ben Bishop 40 lövést fogott, a 2013-as draft harmadik választottja, Jonathan Drouin pedig pályafutása első gólját szerezte az NHL-ben.

Megtalálták a góllövő ütőket Coloradóban, ez pedig a Vancouver kiütéséhez vezetett. A Pepsi Centerben 2-1-es vendégvezetés után a második harmadban indult meg a lavina, az Avs összesen hatszor köszönt be a mérkőzés végéig. A féltucat gólból Tyson Barrie három gólpasszal, Matt Duchene pedig egy-egy góllal és gólpasszal vette ki a részét. De ami a legfontosabb volt a hazai szurkolók számára, hogy Jarome Iginla duplázott és ezzel megszerezte első találatait az új csapata mezében.

53 percig partiban volt a Carolina az Edmonton otthonában, esélye volt a pontszerzésre és egy lehetséges győzelemre. Az Oilers háromszor is vezetést szerzett, de a Hurricanes háromszor is egalizálni tudott, a hajrára pedig elfogyott az ereje. Az utolsó hét percben az hazaiak háromszor mattolták a Canes védelmét, erre pedig a vendégeknek már nem volt válaszuk. Az Edmonton zsinórban harmadik alkalommal nyert, amelyben Jordan Eberle duplázott, az idei draft harmadik helyezettje, Leon Draisaitl pedig karrierje első találatát jegyezte. A Carolina hét meccsen csak két döntetlent ért el, ez a Whalers/Hurricanes-franchise történetének legrosszabb idénykezdete.

NHL, 2014. október 24.:

New Jersey?Dallas 2-3 (videó)
G.: Gelinas, Brunner ill. Benn, Eaves

Winnipeg?Tampa Bay 2-4 (videó)
G.: Little, Wheeler ill. Stamkos, Drouin, Namesztnyikov, Palát

Colorado?Vancouver 7-3 (videó)
G.: Iginla (2), McGinn, Johnson, Briére, Duchene, Landeskog ill. H. Sedin, Burrows, D. Sedin

Edmonton?Carolina 6-3 (videó)
G.: Eberle (2), Joensuu, Draisaitl, Nugent-Hopking, Hendricks ill. Nash, Skinner, Harrison

Anaheim?Columbus 4-1 (videó)
G.: Perry, Vatanen, Smith-Pelly, Getzlaf ill. Hartnell

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN