Fekti Balint UTE 2013_14

Fekti Bálint távozott az UTE-tól

 

Az UTE edzőjeként és szakmai igazgatójaként felépítette az idei felnőttcsapatot, de két hete már nem dogozik a lila-fehéreknél.

“Két héttel ezelőtt szakmai és emberi különbségek miatt az UTE és az én utam ketté vált ? vágott szikáran a helyzet ismertetésébe Fekti Bálint edző és vezető, aki komplex feladatokat látott el a Megyeri úton. ? A klub sem így tervezte és én sem. Az UTE vezető nélkül maradt és jelen pillanatban nekem sincs állásajánlatom, de sajnos az élet így hozta. Sokat köszönhetek az Újpestnek, nagy megtiszteltetés volt számomra ott dolgozni.”

Fekti Balint UTE 2013_14

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Természetesen sok mindent pozitívumnak tart az UTE-nál töltött időszakból,tervekkel viszont egyelőre nem áll jól.

“Pozitívumnak tartom a felnőtt csapat alakulását, hiszen kezd beérni az a munka, ami Ancsin János irányításával 4-5 éve kezdődött Újpesten és aminek közel 3 éven keresztül én is részese lehettem. A fiatalok kezdenek felnőni a feladathoz és megvan az a légiósháttér, ami az elmúlt szezonokban hiányzott a csapatból. Úgy gondolom, az utánpótlásban is óriási potenciál rejtőzik, néhány nagyobb változtatással sokkal komolyabb szintre lehetne emelni, csakúgy, mint a felnőttcsapatot.

A terveimmel kapcsolatban nehéz mit mondanom, hiszen az UTE és én hosszabb távon terveztük az együttműködést, így sajnos jelen pillanatban nincs semmi tervbe véve.”

Mi volt a feladata Újpesten?

“Az utánpótlás és a felnőtt csapat rendezése s fejlesztése volt a feladatom. Két évig a felnőtt edzői munkát is én láttam el, a célunk a fiatal újpestiek tanítása volt, arra figyelve, hogy ha egyszer majd sikerül légiósokat igazolni, akkor egy ütőképes MOL Liga-csapatot tudjanak alakítani. A klubhoz csábítottuk Szilassy Zoltánt, akinek idén már a vezetőedzőséget is át tudtam adni egy csapatnyi lelkes fiatallal, valamint hat komoly légióssal. Az utánpótlásban sikerült sok mindenben előbbre lépni, külföldi bajnokságokban szerepelt az ifi és a juniorcsapat, valamint két évig teljes utánpótlás palettával rendelkezett a klub.

Amikor idekerültem, elég komoly kihívásokkal kellett megküzdeni. A felnőtt csapathoz tartozó fiatalok többségénél alapvető képzettségbeli hiányokat kellett orvosolni. Ma már közülük többen is játsszák a hokit. A felnőtt csapat játékosai az elmúlt évek alatt képessé váltak nem csak megtanulni a taktikát, de be is tartani azt. Ez évben két új edzőt igazoltam a csapathoz és kiválasztottam a légiósokat is, úgyhogy a jelenlegi csapatot elég nagy részben a saját gyermekemnek tekintem.

Fekti FTCUTE

Az utánpótlásban, magyarországi klubcsapatban elsőként sikerült bevezetni a mentoredzői modellt, melynek köszönhetően óriási lépésekben fejlődtek az edzők és a játékosok. Ennek köszönhetően az UTE-ból az utánpótlás-válogatottakba kerülő játékosok folyamatosan jó visszajelzéseket kapnak.

Sok barátot szereztem Újpesten és jól éreztem magam ott, ezúton szeretnék a lila-fehér játékosoknak, szülőknek, edzőknek további sok sikert kívánni.”

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN