


Ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk
A gyengélkedő Villach otthonában kezd a Fehérvár az EBEL-ben. Ellenfele mindent meg akar tenni a felzárkózásért, a Fehérvár a jó folytatásban bízik.
A nemzetközi szünet előtt a Fehérvár remek sorozatot teljesített, utolsó nyolc meccséből hetet megnyert, szép sorjában begyűjtötte az elmúlt négy szezon bajnokainak skalpját. Otthon, vagy idegenben, lényegében mindegy volt Kovács Csabáéknak.
A szép győzelmeknek köszönhetően a Volán jelenleg viszonylag kényelmes előnnyel áll az ötödik helyen, de az EBEL-ben pillanatok alatt változhat minden, annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok. Éppen ezért nagyon fontos a szünet utáni jó kezdés. A nemzetközi szünet jó volt arra, hogy a hatalmas terhet cipelő légiósok pihenjenek egy kicsit, ugyanez azonban nem mondható el a klub 13 válogatott játékosáról, akik kemény programot teljesítettek.
A Villach messze nem úgy teljesít, ahogy azt a menedzsment és a szurkolók szeretnék, a nyáron távozott Derek Ryant és John Hughest nem sikerült pótolni. Néhányan csalódást okoztak, ennek jele, hogy a szünetben a klub megvált Francois Fortier-tól és Sean Ringrose-tól. A botladozások ellenére a Villach is egy rövidebb jó sorozatban tart, legutóbbi három hazai meccsét megnyerte, ráadásul mindhárom alkalommal 5 góllal terhelte meg ellenfele hálóját. Ez a Dornbirn és az Innsbruck ellen fölényes, a Linz ellen hosszabbításos győzelemhez volt elég.
A két csapat eddig egyszer találkozott a szezon során, a nyitófordulóban a Fehérvár 4-3-ra győzte le a villachiakat. Az előző szezonban négyszer csaptak össze a felek, akkor a Villach 4, a Fehérvár 5 pontot szerzett. A péntek esti meccsnek különösen nagy jelentősége lehet, a Fehérvár rendes játékidős győzelme esetén hét pontra húzhatna el egyik legnagyobb vetélytársától a felsőházi helyekért folytatott harcban. Ha a Villach nyer, akkor lőtávolba kerülhet, akár 3 pontra is felzárkózhat.
“Nagyon várták már a játékosok, hogy újra meccset játszhassanak – mondta a ligahonlapnak Marcus Peintner, a Villach másodedzője. – Készen állunk a csatára, igyekeztünk a szünetet kemény munkával tölteni.” A meccsen a villachiak nem számíthatnak Mario Altmannra, aki sérült.
“A legutóbbi jó sorozatunk után nagyon ígéretes pozícióba kerültünk – vélekedett Rob Pallin. – A Villach viszont kissé leszakadt, ezért mindent meg fog tenni, hogy megkezdhesse a felzárkózást. Éppen ezért nagyon veszélyesek lesznek. Jason Krog és Haydar leigazolásával két remek játékos érkezett hozzájuk. Nagyon oda kell figyelnünk a kiállításokra, mert életveszélyesek emberelőnyben. Igyekeztünk jól kihasználni a szünetet, ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk.” A Fehérvárban visszatérhet Bartalis István, aki közel két hónapja sérült, és Varga Arnold, aki az előszezonban törte kulcscsontját.
Update: A játékoskeret állapota a péntek reggeli induláskor.
Villach–Fehérvár 5-4
A magyar csapat hiába lőtt 41-szer kapura és szerzett 4 gólt, ez kevés volt a pontszerzéshez. A VSV ugyanúgy öt gólt szerzett, mint az előző három hazai mérkőzésén.
A mérkőzés 41. másodpercében emberhátrányba került a Fehérvár, miután Lovecchiót kiküldték a játék késleltetéséért. A Villach egy percen belül kihasználta a lehetőséget Haydar révén, majd a 7. percben Krog kétgólosra növelte a VSV előnyét. A 12. perc végén emberelőnybe kerültek a magyarok, amit nem használtak ki, viszont a hazai kiegészülés után 14 másodperccel Kovács Csaba megszerezte a szépítő találatot. A 36. percben Magosi góljával egyenlített a Fehérvár, a második harmad utolsó percében pedig kiállították Benk Andrást.
A Villach kihasználta az áthúzódó emberelőnyt a harmadik harmad 53 másodpercében, McBride talált be Robinson kapujába, majd a 45. percben Alagic góljával újra kettővel vezetett a VSV. Nem telt el két perc sem, amikor Sikorcin visszaállította az egygólos különbséget, ám tíz perccel később McBride megszerezte önmaga második, csapata ötödik gólját. Három perccel a vége előtt Robinson lekorcsolyázott, Lovecchio révén sikerült felzárkózni egy gólra, egyenlíteni viszont nem. A Fehérvár 5-4-es vereséget szenvedett, hiába találta el 20-szor Lamoreaux kapuját a záró húsz percben.
EBEL, 3325 néző. Játékvezetők: Piragic, Ettlmayr, Johnstone. |
Lamoureux: 90,2% (Höneckl) | K |
Robinson: 86,8% (Rajna) |
Bacher, Waugh, Hunter, McBride, Santorelli | 1 |
Wehrs, Szirányi, LoVecchio, Sarauer, Banham |
Jarrett, Unterluggauer, Pewal, Krog, Haydar | 2 |
Ejdepalm, Orbán, Kovács, Sikorcin, Marino |
Brunner, Pretnar, Platzer, Alagic, Lammers | 3 |
Tokaji, Reiter, Benk, Nemes, Magosi |
Siutz, Gelfanov, Nageler, Göhringer, Petrik | 4 |
Hetényi P., Kocsis, Erdély, Vincze |
Hannu Järvenpää, Markus Peintner | E |
Robert Pallin, Tomas Sille |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 01:29 | VSV | PP | Haydar | Unterluggauer | Pewal |
2-0 | 06:16 | VSV | Krog | Haydar | Bacher | |
2-1 | 14:13 | FHA | Kovács | Marino | Sikorcin | |
2-2 | 35:26 | FHA | Magosi | Benk | Ejdepalm | |
3-2 | 40:53 | VSV | PP | McBride | Hunter | |
4-2 | 44:04 | VSV | Alagic | Brunner | Pretnar | |
4-3 | 45:49 | FHA | Sikorcin | Orbán | ||
5-3 | 55:10 | VSV | McBride | Brunner | ||
5-4 | 57:44 | FHA | LoVecchio | Banham |
38 | Kapura lövések száma | 41 |
6 | Kiállításpercek | 8 |
A Villach–Fehérvár góljai
A pénteki EBEL-meccs összefoglalója itt tekinthető meg.
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben