Callahan dicső visszatérése

 

A Rangers volt kapitánya két góllal tért vissza a Gardenbe.

A játéknap egyetlen mérkőzésén a Rangers fogadta a Tampát, amely igazán pikánsnak ígérkezett. A tavasz egyik nagy üzlete a Martin St.LouisRyan Callahan ügylet volt, amiben a két csapat a kapitányokat elcserélte, sőt a Bolts története legponterősebb játékosától vált meg. Az üzlet óta először randevúzott a két társaság és a találkozónak pluszban adott egy külön pikantériát, hogy a tavaszi nagy menetelés két hőse, Brian Boyle és Anton Stralman a nyári holtszezonban követték egykori kapitányukat. Ilyen felvezetések után mindenki nagy csatát és izgalmat várt, ez azonban elmaradt, a Ligthning simán átlépett ellenfelén, kétszer annyi kapuralövést regisztrálva négygólos győzelmet aratott. A Tampa már a találkozó előtt is a legtermékenyebb csapatnak számított a 65 lőtt góljával, ezt most megtoldotta még öttel és összesen 70 találattal áll, 12-vel megelőzve a Pittsburghöt. A Bolts sikeréből a Rangers volt kapitánya, Callahan két góllal, közte a győztes találattal vette ki a részét. Mellette a csapat jelenlegi vezére, Steven Stamkos villogott, aki egy gól mellett kétszer szolgálta ki az éppen duplázó Callahant.

A hazaiak becsületgólját természetesen a másik egykori kapitány, Martin St.Louis szerezte, aki 2000. január 8-án játszott legutóbb a Tampa ellen, még a Calgary színeiben. St.Louis pályafutása során a harmadik alkalommal játszott a Lightning ellen és első gólját szerezte, amivel elmondhatja magáról, hogy pályafutása során minden csapat ellen eredményes volt legalább egy alkalommal.

NHL, 2014. november 17.:

NY Rangers?Tampa Bay 1-5 (videó)
G.: St. Louis ill. Callahan (2), Kucserov, Stamkos, Killorn

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN