Hazai pályán győzött a Dallas

 

Idén mindössze másodszor tette ezt a Stars. Az utolsó percben nyert a Wild, a chicagói Adam Clendening góllal debütált.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Dallas csillaga ismét elhalványodjon, negyven perc játék után ugyanis a Coyotes 1-0-ra vezetett az American Airlines Centerben. Az Arizona azonban az öltözőben maradt fejben a második szünet után, a Dallas pedig azonnal büntetett. John Klingberg és Cody Eakin 33 másodperc alatt betalált, így a záró harmad első percében már hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, Jason Spezza idei negyedik találata azonban biztosította a Stars szezonbeli második hazai sikerét.

Utolsó percben szerzett góllal győzött a Minnesota a Wells Fargo Centerben. A vendégek Nino Niederreiter és Marco Scandella egy-egy góljával és gólpasszával kétszer is vezettek a Flyers otthonában, a hazaiak azonban mindkétszer egyenlítettek. Harmadszorra azonban már nem sikerült egyenlítenie a Phillynek, 46 másodperccel a vége előtt Jason Zucker eldöntötte a mérkőzést. A Wild zsinórban negyedik alkalommal győzött, a Flyers éppen ellenkezőleg áll, egymás után negyedszer hagyta el a jeget vesztesen.

Két csúnya vereség után javított a Toronto, amely a liga egyik legjobbját a Tampa Bayt verte. Az Air Canada Centerben a nyitó és a záró harmad 1-1-es egált hozott, a döntés a középső harmadban született meg. A Maple Leafs a második harmadban három gólt szerzett, amiből kettőt James van Riemsdyk vállalt magára kevesebb mint három perc alatt. A győzelmet Roman Polak biztosította be nyolc másodperccel a vége előtt egy üres kapus góllal.

A két konferencia legjobbja és második legjobbja csapott össze a Bell Centerben, röviden a Canadiens fogadta a Bluest. Az első harmadban mutatott gyengébb játék ellenére a Montreal végül simán abszolválta a győzelmet a St. Louis ellen. 1-1-es döntetlen után szokás szerint Max Pacioretty vette kezébe a döntést, megszerezte a kilencedik és a tizedik gólját, amivel eldöntötte a két pont sorsát. Lars Eller találata már csak a győzelmet tette biztossá.

A Canadian Tire Centreben javított az Ottawa, amely utolsó öt mérkőzéséből csak egyszer tudott győzni. A Sens a Nashville-t kapta el, amelynek egy-egy találata a nyitó és a záró harmadban keretbe foglalta a hazaiak három gólját a középső játékrészben. A Senators legjobbja Robin Lehner volt, aki 33 lövést hárított. Kollégája a liga elitjébe tartozó Pekka Rinne vele ellentétben azonban borzasztó napot fogott ki, 19 lövésből három is alkalommal kapitulált.

Idegenbeli túrájának második meccsén is győzni tudott a Washington, amely az Arizona után Denverben szerezte meg a pontokat. A Pepsi Centerben a vendégek kétszer szereztek vezetést, a hazaiak pedig kétszer egyenlítettek Nathan MacKinnon gólpasszaiból. Hat perccel a vége előtt érkezett a már korábban már gólpasszt jegyző Ovecskin találata, amire már nem volt válasza az Avalanche-nak, amely két győztes meccs után kapott ki ismét.

Nyugati rangadót nyert a Chicago, amely Calgaryban gyűjtötte be a pontokat. A Hawks jól kezdett a Saddledomeban, a hetedik percben már kettővel ment, amelyből az elsőt az az Adam Clendening szerezte, aki először lépett jégre az NHL-ben. A Flames azonban nem esett össze, 54 másodperc alatt egyenlített két emberelőnyös góllal. A második harmadban ismét megszerezték a vezetést a vendégek, de előnyük akárcsak az első harmadban pillanatok alatt elolvadt. A záró húsz perc derekán Patrick Kane harmadszor is előnyhöz juttatta a Chicagót, amit már sikerült megtartania a vendégeknek, így a Flames három győztes meccs után kapott ki ismét.

Fordulatos izgalmas meccsen szétlövések után szerezte meg a győzelmet a Ducks Vancouverben. Az Anaheim kétgólos előnnyel mehetett az első pihenőre, amit nemcsak sikerült leadnia a második harmadban, de hátrányban kezdhette a záró etapot. Matt Beleskey révén azonban az 52. percben betalált az Anaheim, így jöhetett a ráadás, majd a büntetők. A rávezetések során a Canucks egyet sem értékesített, a Ducks azonban kettőt is, így a vendégek kapták a pluszpontot.

A Kings a Carolina ellen szerezte meg idei tizedik hazai sikerét, amivel vezeti a liga idevágó tabelláját. A bajnok kétszer került előnybe a Staples Centerben, de a Jeff Skinner húzta vendégek mindkét alkalommal egalizálni tudtak. A második egyenlítő gól után 48 másodperccel Tanner Pearson harmadszor is vezetéshez juttatta a Los Angelest, amit már nem engedett ki a kezéből a fekete-ezüstben játszó gárda, így egymás után harmadszor hagyhatta el győztesen a jeget.

A játéknap második szétlövését a San José és a Florida összecsapása hozta, ahol Nick Bjugstad  volt a főszereplő. A Panthers centere kétszer jutatta vezetéshez a csapatát, amit a Sharks kétszer még ki tudott egyenlíteni. A szétlövésekben Bjugstad harmadszor is bevette Niemei kapuját, amire már nem volt válasza a hazaiaknak. A Sharks utolsó négy meccséből a harmadikat bukta el.

NHL, 2014. november 20.:

Philadelphia?Minnesota 2-3 (videó)
G.: Streit, Giroux ill. Niederreiter, Scandella, Zucker

Toronto?Tampa Bay 5-2 (videó)
G.: van Riemsdyk (2), Clarkson, Pánik, Polák ill. Killorn, Stamkos

Montreal?St. Louis 4-1 (videó)
G.: Pacioretty (2), Weise, Eller ill. Taraszenko

Ottawa?Nashville 3-2 (videó)
G.: Ryan, Chiasson, Cowen ill. Weber, Jokinen

Winnipeg?Detroit 3-4 (videó)
G.: Byfuglien, Lowry, Perreault ill. Tatar (2), Franzén, Abdelkader

Dallas?Arizona 3-1 (videó)
G.: Klingberg, Eakin, Spezza ill. Korpikoski

Colorado?Washington 2-3 (videó)
G.: Briére, Barrie ill. Backström, Chimera, Ovecskin

Calgary?Chicago 3-4 (videó)
G.: Byron, Wideman, Monahan ill. Clendening, Carcillo, Seabrook, Kane

Vancouver?Anaheim 3-4 (videó)
G.: Horvat, Hansen, Vrbata ill. Cogliano, Getzlaf, Beleskey

Los Angeles?Carolina 3-2 (videó)
G.: Stoll, Lewis, Pearson ill. Skinner, E. Staal

San José?Florida 2-3 (videó)
G.: Couture, Marleau ill. Bjugstad (2)

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN