engstrand2

Christian Engstrand Székesfehérváron

   

A 26 éves svéd kapus 93-94%-os szezonokat is produkált a svéd élvonalban. A szezont a KHL-ben kezdte, az idény végéig írt alá a magyar EBEL-csapathoz.

A Fehérvár AV19 kapust igazolt. A svéd utánpótlás-válogatott Christian Engstrand 2009 és 2014 között 126 SHL-mérkőzésen állt a Linköping kapujában, a legutóbbi két szezonban első számú kapusként számítottak rá, kiváló mutatókkal rendelkezik. A nyáron szerencsét próbált a KHL-ben, a Medvescaknál, ám egyetlen edzőmérkőzés után szerződést bontottak vele. A jelenlegi idényt így az AIK Stockholmnál kezdte a svéd másodosztályban, az Allsvenskanban, ahová ideiglenesen igazolt. A fővárosiak első számú kapusa felépült, így már nincs égető szükségük Engstrandra, ez a Volán szerencséje, így egy kiváló képességű játékossal gazdagodik a magyar EBEL-csapat.

engstrand2

A svéd kapusra lecsapott a Fehérvár, aki pénteken érkezik Magyarországra.  Úgy tudjuk, az eddigi első számú kapus, Josh Robinson is marad a Fehérvárnál.

Engstrand neve sokak számára ismerős lehet, ugyanis 2013 októberében hihetetlen védést mutatott be.

engstrand

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN