deboer

DeBoert menesztették a Devilstől

   

A New Jersey edzője a harmadik, akit idén felállítottak, Paul MacLean és Dallas Eakins után.

Bármilyen hihetetlenül hangzik, az elmúlt 15 évben a New Jersey cserélt a legtöbbször edzőt, összesen 13 alkalommal. Ennek esett most áldozatul a 46 éves szakvezető, akit valamivel több mint három év után rúgtak ki. DeBoert 2011. július 19-én nevezték ki a Devils élére, ahol első évében fantasztikus munkát végzett, a csapat 102 ponttal fejezte be a szezont és bejutott a Stanley Kupa döntőjébe, ahol azonban hat meccsen alulmaradt a Kingsszel szemben.

A folytatás már közel sem volt ilyen sikeres, 2013-ban a sztrájkkal rövidített szezonban és idén tavasszal is lemaradt a New Jersey a playoffról és egyelőre úgy néz ki, hogy jövő áprilisban is lecsúszik. Pedig a szezont jól kezdte a csapat, egy hónap után hat győzelemmel, három vereséggel és két döntetlennel álltak, de a következő 25 meccsből csak hatot nyertek meg. Még ezzel a rossz sorozattal együtt is DeBoer a Devils történetének második legsikeresebb edzője Jacques Lemaire (276) mögött, összesített mérlege pedig 114-93-41.

Sokak szerint az elmúlt két és fél év egyik sikertelenségének az oka a büntetőpárbajok folyamatos elvesztése volt. Amíg a 2011/12-es szezonban a Devils 16-ból csak 4-et bukott el, addig a következő két és félévben 30-ból mindössze 4-et nyert meg, sőt tavaly mind a 13-at elvesztette. Hogy ennek mekkora jelentősége volt, azt jól mutatja, hogy 2013-ban hét, 2014-ben hat pont kellett volna a playoffhoz, azaz elég lett volna egy 50%-os büntetőlövési mutató a rájátszás eléréséhez.

A New Jersey szombat este a Gardenbe látogat, a liga legjobb formájában lévő együtteséhez. A Rangers zsinórban hét meccset nyert és negyven év óta először nyolcas sorozatot építene, de egyelőre nem tudni, hogy ki akadályozhatja meg ebben, ugyanis nincs információ arról, ki áll este a Devils kispadja mögött.

deboer

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN