Sebok Balazs Hokki 2014_15

Sebők újabb kétpontos meccse

   

20 éves csatárunk 30 meccsen már 23 pontot gyűjtött a finn másodosztályban. Ez az első éve a felnőttek között.

A Hokki azonban elrontotta a végjátékot és kikapott, akárcsak Háriék, akik szintén az utolsó harmadig tudták csak tartani ellenfelüket. Széligék négy napon belül másodszor kaptak ki a 10 forduló óta veretlen Rouen otthonában. Ládayék viszont magabiztos győzelmet arattak és már második helyen állnak a divízióban.

Kemény meccs várt szombaton Hári Jánosékra, hiszen a Lulea otthonában léptek pályára, akikkel hagyományosan nagy csatákat vívnak. Sokáig jól tartotta magát a Modo, negyven perc után 1-0-ra vezettek Háriék. A záró harmadban azonban érkezett a Bajnokok Ligájában is pont per meccs átlagot produkáló Cam Abbot és két gólt szerezve megfordította az állást. A Modo már nem tudott újítani, 2-1-re kikapott. A Modo továbbra is utolsó a tabellán.

Hihetetlen meccsen szenvedtek 4-3-as vereséget Sebők Balázsék a finn másodosztályban. A Hokki az utolsó előtti helyen álló KeuPa otthonában lépett pályára és esélyeshez méltón a vége előtt 10 perccel még 3-1-re vezetett, többek között Sebők két gólpasszának is köszönhetően. A hazaiak azonban az 52. percben feljöttek egy gólra, majd az 58. percben, emberelőnyben kapusukat is lehozták és ki is használták az ily módon adódó kettős előnyt, kiegyenlítve az állást. Itt azonban még nem volt vége, fél perc múlva a vezetést is megszerezték, először és a legjobbkor a mérkőzés folyamán. A Hokki negyedik a tabellán.

Sebok Balazs Hokki 2014_15

Négy napon belül második vereségét szenvedte el Rouenban a Briancon. A Francia Kupa elődöntője után a bajnokságban is kikaptak Széligék. Ezúttal még gólt sem sikerült lőnie a vendégeknek, a Rouen viszont már az első húsz perc végén 4-0-ra vezetett, a vége 7-0 lett. Nyolcmeccses győzelmi szériája után a Briancon megtorpanni látszik, jelenleg hetedik a tabellán, de az állás roppant szoros, a második helyen álló Rouen előnye mindössze 5 pont és egy meccsel többet játszott.

Láday Tamás volt az egyetlen magyar légiós, akinek csapata győzni tudott szombaton. A Spokane Chiefs a nyugati konferencia utolsó helyén álló Kamloops Blazerst fogadta. Ládayék nem bízták a véletlenre a pontok sorsát, a 23. percben már 4-0-ra vezettek. A Kamloops ugyan a második játékrész végéig két gólra feljött, de a végszó a Spokane-é volt, amely az 52. percben ismét betalált, kialakítva az 5-2-es végeredményt. Láday pontot nem szerzett, csapata immár második a nyugati konferencia amerikai divíziójában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 16 8 9 17
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 37 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 2. 30 0 3 3
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6. 6 0 2 2
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 11. 14 4 6 10
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 30 5 18 23
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 11. 35 6 7 13
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 7. 18 0 2 2
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 33 4 5 9
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 3. 35 5 21 26

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN