ebel karacsony 2

Kiskarácsony Fehérváron 2.

   

Átlagosan kevesebb mint fele annyi pontot szerzett a Volán a kritikus 10 meccsen, mint előtte. Ez még a sokévi átlagnál is gyengébb arány. De elsősorban azért, mert az első 28 meccs után kiválóan állt a magyar EBEL-csapat. A helyzet viszont egyáltalán nem rossz.

A Volán-szurkolók évről évre tartanak a december 18-20. és január 10-12. közötti időszaktól, joggal ? írtuk két hete. Most sincsenek jó érzések az elmúlt hetek meccsei alapján, de december 27-hez képest javult a kép, mert nyert a csapat három mérkőzést, addig ugyanis három vereséggel állt e szakaszban.

A Fehérvár alapszakaszbeli és évfordulós teljesítménye (%):

ebel karacsony 2

 

December végén kiértékeltük, most aktualizáltuk az adatokat. A 2007-es EBEL-indulás óta a Fehérvár év végi, év eleji szériája így fest most. A fenti táblázatban piros színnel jelöltük a magyar együttes által az adott szezon alapszakaszában megszerzett pontok és az összes megszerezhető pont hányadosát ? az aktuális szezonban az eddig lejátszott 38 meccset vettük figyelembe ?, magyarul a csapat teljesítményét százalékban kifejezve. Kékkel a karácsonyi, újévi időszak 10 meccse látható, ugyanígy százalékban kifejezve.

Még durvább lehet a megfogalmazás, ha a 8 szezont összevonjuk. 2007 óta 364 alapszakasz-mérkőzést játszott a Volán az osztrák bázisú ligában. Ezeken 336 pontot szerzett, ami a megszerezhető pontok 46 százaléka. Ha csak a december végi, január eleji 10 mérkőzést nézzük, akkor 75 találkozónál tartunk (2007/08-ban hamarabb kezdődött a középszakasz, ezért csak 6 meccs tartozott az alapszakaszhoz) 53 a megszerzett pontok összege, ami sovány 35%. Fenti adatsor összességében azt jelenti, hogy a Volán karácsony és újév táján 8 éves átlagot tekintve 29%-kal ? majdnem egyharmaddal ? kevesebb pontot szerez, mint az évad egyéb időszakaiban.

A 2014/15-ös esztendő még durvább disszonanciát jelez, köszönhetően elsősorban a kiugróan jó első 28 mérkőzésnek, amelyen 63%-os teljesítményt mutatott a magyar EBEL-csapat. Ehhez jött december második felétől egy 30%-os 10 meccses széria. (Mint egy bekezdéssel feljebb látszik, 8 éves átlagban ez 35%, tehát az idei nem kirívóan gyenge, csak az év első 28 meccséhez viszonyítva, aminek az oka pedig a kiváló első 28 meccses adat.). Azaz ebben a szezonban a kritikus időszakban kevesebb mint fele annyi pontot szerzett átlagban a Fehérvár, mint szeptembertől a karácsonyi időszak kezdetéig.

De még így is az egyik legjobb alapszakasz-mutatóját produkálja a Volán. Jelenleg úgy áll, hogy a pontok 54%-át szerezte meg. Ennél csak egyszer volt jobb a teljesítmény, a 2011/12-es idényben 55%-kal zárta a csapat az akkor 40 meccses első kört. Most még 6 mérkőzés van hátra, bőven lehet még javítani és simán elérhető az 5-6. hely. Annál is inkább, mivel 4 meccset még hazai pályán játszik Rob Pallin csapata, és idén áll a vár. Az eddigi 18 mérkőzésen Székesfehérváron maradt a megszerezhető pontok 75%-a.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN