Hetet egy csapásra

 

A Philadelphia alaposan megszórta a Tampa Bayt, Martin Jones pazar formában, jön fel a Washington.

Hazai jégen hengerelt a Flyers, a narancsmezesek a szezonban másodszor ütöttek hetet, míg a Bolts másodszor kapott ennyit. A találkozó 1-1-ig volt szoros, a hazaiak ezután beindultak, zsinórban féltucatot ütöttek. A hat találatból négy egy bő hatperces periódusban született amikor a Philly három emberelőnyt használt ki. Az NHL pontlistáját vezető Jakub Vorácek újabb két pontot szerzett és megerősítette a helyét a táblázat élén 52 ponttal.

Utolsó 12 meccséből a kilencediket nyerte a Washington, amely most a Coloradót fektette két vállra. A találkozón a Caps szerezte meg a vezetést, ez pedig rossz ómen lehetett a vendégek számára, hiszen a fővárosiak 21 alkalommal nyertek, ha ők szerezték az első gólt, ezzel pedig vezetik az NHL listáját. Az Avalanche emberfórból egyenlíteni tudott, de Ovecskin szintén előnyből megszerezve a győzelmet a fővárosiaknak. A Capitals a győzelemmel három pontra megközelítette a Metropolitan-csoport listavezetőjét, a NY Islanderst.

Utolsó négy meccsén harmadszor húzta le a rolót Martin Jones, a Kings második számú kapusa. Jones 19 lövést hárított a Maple Leafs elleni mérkőzésen, amely pontosan a befejezés előtt egy perccel dőlt el. Marián Gáborík ekkor talált be a vendégek által üresen hagyott kapuba, beállítva a 2-0-s végeredményt. A Los Angeles három meccs után tudott ismét győzni és az utolsó hét meccséből mindössze a másodikat nyerte meg.

NHL, 2015. január 12.:

Philadelphia?Tampa Bay 7-3 (videó)
G.: VandeVelde, Umberger, Vorácek, Bellemare, Streit, Schenn, Raffl ill. Stamkos, Boyle, Callahan

Washington?Colorado 2-1 (videó)
G.: Beagle, Ovecskin ill. Tanguay

Los Angeles?Toronto 2-0 (videó)
G.: Kopitar, Gáborík ill. ?

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN