Toronto Maple Leafs v Pittsburgh Penguins

Olli Maatta rémálomszezonja véget ért

 

Ember olyat nem érdemel, amin a fiatal finn hátvéd keresztülment idén.

A húszéves jyvaskylai nevelésű fiatalember tavaly debütált az NHL-ben, első szezonjában 78 meccsen 29 pontig jutott, ami kiemelkedő teljesítmény egy fiatal hátvédtől. Hazája válogatottjának tagjaként olimpiai bronzérmet is szerzett, volt tehát ok az örömre a szezon végeztével. Idén azonban a több mint biztató kezdet valódi rémálomba fordult. Október végén jött a hír, hogy pajzsmirigytumort diagnosztizáltak nála, szerencsére nagyon korán fedezték fel a betegséget, így jónak látták az esélyeket az orvosok. Mindenesetre műtét és négyhetes kihagyás várt rá. December végén újra az orvosi rovatba került be, miután az NHL-ben tomboló mumpszjárvány őt is megbetegítette. Januárban azonban még rosszabb híreket kapott. Maatta december 6. óta nem lépett jégre egy vállsérülés miatt.

A játékost tavaly májusban megműtötték, erre sérült rá decemberben, de ekkor még azt gondolták, kisebb kihagyással megúszhatja. Azóta nem vett részt a csapat hivatalos edzésein, a Magyarországon is rendszeresen megforduló Mike Kadar erőnléti edző útmutatásai alapján rehabilitációs tréningeket végzett. A hét elején azonban beütött a krach, a legújabb orvosi vizsgálatok szerint a sérülés súlyosabb, mint azt gondolták, a játékos szezonjának nagy valószínűséggel vége. A Penguins hivatalosan egyelőre nem kommentálta a hírt. Ilyen körülmények között az is csoda, hogy a játékos egyáltalán 20 mérkőzésen pályára tudott lépni, ezek alkalmával 9 pontot szerzett.

Toronto Maple Leafs v Pittsburgh Penguins

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN