Colt Hockey

Megalkották a legerősebb hokiütőt

 

Ez már tényleg űrtechnológia, a botot kanadai űrhajózási mérnökök fejlesztették.

Torontóban az Airport Roadon fekszik az Aerospace Engineering létesítménye, tele mérnökökkel és fizikusokkal, akik tudásukkal az űrkutatást segítik. Mindemellett óriási hokibolondok is, akik szaktudásukat most keresztezték a hobbijukkal, és megalkották a világ legerősebb ütőjét. A Bauer, az Easton vagy a Warrior nevet már mindenki hallotta, a Colt Hockey-t aligha. Itt az ideje megjegyezni.

Colt Hockey

Elsőre annyit kell tudni róluk, hogy ezeket az ütőket kézzel készítik Kanadában, amit most volt szerencséje kipróbálnia a TSN szakírójának. Daniel Zakrzewski elmondása szerint mindenfajta botot fogott már a kezében, de ez semmihez sem fogható. Az ütő abszolút felső kategóriásnak számít a 269 dolláros alapárával. Az Aerospace a gázturbináknál és az űrrepülőgépeknél is bevált speciális, csak erre fejlesztett Nanovate Nickel Cobalt technológiáját alkalmazta az ütőknél.

Az ütő a legtöbb esetben a nyak részénél törik el, ezért ott 0.02 milliméter vastagságú Nanovate réteggel látták el. Az eredmény bámulatos, a kompozit ütőkhöz képest 50%-kal nagyobb erőt kell kifejteni az eltöréséhez, a rugalmasságnak köszönhetően a lövőerő akár 21%-kal is növelhető általa.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN