rink1940

Jégpálya-evolúció

 

Megmutatjuk, miként változott a jégkorongpálya az elmúlt 6,5 évtizedben.

Aki egy kicsit is foglalkozik a hokival, az nagyjából tudja és ismeri egy átlagos jégpálya méreteit és kinézetét. Az NHL-ben minimálisak a különbségek, első ránézésre semmi különbség sincs, csak a palánkon lévő feliratok és a jég minőségében vannak eltérések az egyes csarnokokban. Ám az avatott szem már ezekből a minimális különbségekből, mint például a jégfelületen elhelyezett logó meg tudja mondani, hogy hol járunk. De ez nem volt mindig így, ezért most bemutatjuk a játéktér fejlődését és változásait, a pálya rajzolatának módosításait, ami mégis egységessé teszi az NHL arénáit.

1950 előtt. A hőskorban lehetetlen volt kitalálni, hol játszanak a csapatok a pályán, ugyanis a korongon kívül mást nem nagyon lehetett felfedezni. Még a vonalakat sem nagyon, hiszen a játéktér szürke volt és nem fehér, ráadásul a vonalakat közvetlenül a jégre festették.

1950-1960. Ebben az évtizedben meghíztak a vonalak és felfestették az első bedobóköröket. Mindez annak volt köszönhető, hogy a televízió egyre több mérkőzést sugárzott, márpedig a nézőket ki kellett szolgálni. Először jelent meg a játékvezetők háza, ami mind a mai napig változatlan.

1961-1973. Megjelentek az első reklámok, illetve csarnokazonosítók a kezdőkörben. Jelentős változás volt, hogy a kapuk előtti buli ponthoz egy kis függőleges “hasmark” került. Ennél közelebb nem mehettek egymáshoz a bulizó játékosok. A semleges zóna mérete 59 láb.

1974-1982. A bedobókörök tovább csiszolódtak, még több felfestés jelezte azt, hogy a játékosok milyen módon állhatnak fel a bulihoz.

1983-1985. Az évtized fordulóján rendszeressé váltak a reklámok, de csak a pályával párhuzamosan lévő palánkon. A másik fontos változás, hogy a kapu előtti bedobópontokról eltűntek a jelzések, csak a külső körön maradt meg.

1986-1991. A reklámok most már körülölelik az egész ringet és megjelent a kapuk előterében a félkörív nagyobb mozgást biztosítva a kapusoknak.

1992/93. A kapu előtti terület egységes kékbe öltözött és megjelentek a hirdetők a játékfelületen is, egészen pontosan a semleges harmadban. Ekkoriban kezdődött, hogy próbálta a liga egységesíteni az arculatot.

1994/95. Apróbb módosítások a palánkon elhelyezett hirdetések között, amit ekkoriban kezdtek el szabályozni.

1996. A kapu területéről eltűnik a kék felfestés, az csak az előtérben marad meg. A meghosszabbított gólvonal és a palánk találkozásánál megjelennek az első NHL -logók.

1997. Visszatér a jó öreg hasmark a bedobókörbe, ami változatlan marad a mai napig. Az utolsó esztendő, amikor még nagy semleges harmadban játszottak.

1998. A középső játéktér 54 láb szélesre csökken, amivel értelemszerűen megnő a támadóhoki tere, a taktikai repertoárban csökken a trap szerepe.

1999-2002. Ismét változik a kapu előtti játéktér mérete, a félkörív helyett téglalap és körív lesz. A régi stílus az alsóbb ligákban és Európában több helyen megmarad.

2003/04. A legkisebb változtatás. A semleges harmadban lévő bedobópontok ugyanolyanok lesznek, mint a kapu előttiek, nem tiszta piros, hanem piros két kis fehér körívvel.

2006/07. A lockout után három nagyobb változás látható a jégen. Továbbcsökkent a középső harmad mérete, már csak 50 láb. A kapu mögött megjelent a trapéz, ami a kapusok játékát befolyásolta, befolyásolja mind a mai napig. A harmadik, hogy a két kék vonal és piros vonal a palánkon folytatódik, amin megjelenik az NHL hivatalos mezszállító cégének a neve.

2008. A sarkokban elhelyezett NHL-webcímek méretei megváltoztak és minden reklám egységesen fehér hátteret kapott.

2009-14. Ismételten módosították a liga webcímének kinézetét. Továbbá új dizájnt kapott a piros és kék vonalak meghosszabbításában a már említett főszponzor neve.

2015. Az egyetlen változás, hogy a trapéz mérete mindkét hosszanti irányba két-két lábbal megnőtt.

A szabályok után nézzünk néhány szabálytól való eltérést, érdekességet a mából és a múltból:

Rexall Place: Napjainkra az edmontoni maradt az egyetlen csarnok, ahol a kispad mögött helyezkednek el a tv-kamerák a közvetítések során.

Buffalo Memorial Auditorium: A semleges harmad kisebb volt az előírtnál.

Boston Garden: Az egyik támadó harmad kisebb volt.

Chicago Stadium: A semleges harmad a legkisebb volt a ligában.

Detroit Olympia: Szélességében két lábbal keskenyebb volt.

Maple Leaf Gardens: Nem voltak egységesek a sarkok.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN