


Másodszor játszunk Franciaországgal
A február 6. és 8. között megrendezésre kerülő női Négy Nemzet Torna csapatait bemutató sorozatunk második részében az a Franciaország következik, mellyel 13 éve egy barátságos tornán találkoztunk.
A franciák a dánokhoz képest eggyel több játékost hoznak, 2 kapussal, 8 hátvéddel és 13 csatárral jönnek Budapestre. Keretükben három légiós található, a kapusuk, Caroline Lambert Poprádon Krivi Kriszti csapattársa, míg a támadók közül az 1999-ben született Chloé Aurard az USA-ban pallérozódik, az 1992-es Betty Jouanny pedig a svéd Brynas játékosa. Franciaország 7 olyan játékost hoz, akik egy hónappal ezelőtt Vaujanyban kiharcolták az U18-as A csoportba jutást. A szövetségi edzői feladatot a 31 éves Grégory Tarlé látja el, segítője Vincent Peltier.
A magyar és a francia felnőtt válogatott eddig egyszer találkozott. 2002-ben egy tilburgi tornán 17-0-s francia siker született, amely az eddigi legnagyobb sikerük, míg nekünk a legnagyobb arányú vereségünk. Az IIHF statisztikája szerint 1321 regisztrált női jégkorongozóval rendelkeznek, ami több mint duplája a magyarországi 564 fős bázisnak.
Franciaország női válogatottja 1991-ben debütált világeseményen, amikor a tízcsapatos Eb-n a 7. helyezést ért el. A következő három Európa-bajnokságon a B csoportban játszottak, ahol a középmezőnyhöz tartoztak. Világbajnokságon 1999-ben játszottak először, a 2000-es években a divízió I stabil csapata voltak, rendre a második vonal 3-4. helyén végeztek. 2009-ben viszont kiestek a divízió II-be. A divízió 1/A-ba 2013-ban jutottak vissza, majd 2014-ben a 4. helyen végeztek.
Az alább látható táblázatban összegeztük, az elmúlt három évben melyik korosztály mennyi játékost adott a francia válogatottba.
Születési év | 2012 | 2013 | 2014 |
1984 | 1 | 1 | 1 |
1986 | 1 | ||
1988 | 1 | 1 | 1 |
1989 | 1 | 1 | 1 |
1990 | 1 | ||
1991 | 6 | 6 | 5 |
1992 | 3 | 3 | 3 |
1993 | 7 | 4 | 3 |
1994 | 1 | 1 | |
1995 | 2 | 3 | |
1996 | 1 | 1 | 1 |
1997 | 2 | 3 | |
1998 |
A februári Női Négy Nemzet Torna menetrendje:
2015. február 6., 15.10: Franciaország?Dánia
2015. február 6., 18.10: Magyarország?Szlovákia
2015. február 7., 14.40: Dánia?Szlovákia
2015. február 7., 17.40: Franciaország?Magyarország
2015. február 8., 10.40: Franciaország?Szlovákia
2015. február 8., 13.40: Dánia?Magyarország
A női felnőtt válogatott bő játékoskerete a februári tornára:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Maruyama Yumi | 2000 | KMH |
Németh Anikó | 1996 | HTI Barrie (CAN) |
Poltzer Renáta | 1997 | KMH |
Szigeti Ágnes | 1990 | Spisska Nová Ves (SVK) |
Védők: | ||
Csiszer Sarolt | 1992 | KMH |
Holzer Bernadett | 1998 | KMH |
Kiss-Simon Franciska | 1995 | Belije Medvegyici (RUS) |
Köles Kata | 1996 | Marilyn |
Medgyes Dorottya | 1996 | Marilyn |
Németh Bernadett | 1996 | KMH |
Odnoga Lotti | 1999 | KMH |
Pál Vanda | 1997 | KMH |
Szlaby Gyöngyi | 1988 | KMH |
Szűcs Anita | 1999 | Sportország |
Tóth Enikő | 1996 | KMH |
Trencsényi Kitti | 1992 | KMH |
Támadók: | ||
Brgles Nóra | 1991 | SDE Stockholm (SWE) |
Dabasi Réka | 1996 | KMH |
Dettrich Szilvia | 1991 | KMH |
Gasparics Fanni | 1994 | Belije Medvegyici (RUS) |
Gottlibet Zóra | 1998 | Marilyn |
Alex Gowie | 1993 | KMH |
Grkovic Jelena | 1997 | Marilyn |
Horváth Tifani | 1996 | Marilyn |
Huszák Alexandra | 1995 | Belije Medvegyici (RUS) |
Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | Sportország |
Jókai Szilágyi Zsófia | 1992 | MSSK Pitea (SWE) |
Kiss Andrea | 1996 | Marilyn |
Krivi Kriszti | 1996 | ZHK Poprad (SVK) |
Pavuk Petra | 1998 | KMH |
Pintér Hanna | 1998 | Marilyn |
Pintér Lili | 1996 | Marilyn |
Rónai Alexandra | 1993 | KMH |
Somogyi Vivien | 1995 | KMH |
Szelényi Lilien | 1997 | Marilyn |
Ungár Rebeka | 1997 | KMH |
A csapatoknál a női együtteseket tüntettük fel.
A magyar női válogatott stáb, 2014/15:
Edzők: Buzás Norbert, Marton Tibor
Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Kapusedző: Zuzana Tomciková, Szabó Tamás
Csapatvezető: Jasó Judit
Rehabilitációs edző: Ágó Renáta
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni