

Pavelski és Matthias triplázott
Előbbi a San Josét, utóbbi a Vancouvert segítette győzelemhez. Jubilánsok a ligában, a Dallas három játékosát is elvesztette.
Hiába vezetett az Arizona két góllal az első szünetet követően, a két Joe által húzott San José négy gólt ütve fordítani és győzni tudott a sivatagban. Pavelski három gólt szerzett, amelyhez mindhárom alkalommal Thornton asszisztált. A hazaiak első gólját az a Mark Arcobello szerezte, aki idén már a negyedik csapatát fogyasztja, hiszen ebben a szezonban már jégre lépett az Edmonton, a Nashville és a Pittsburgh mezében is.
Simán tartotta otthon a pontokat a Vancouver a Boston ellen. A Canucks a győzelmét Shawn Matthiasnak köszönheti, a center pályafutása első mesterhármasát ütötte. A hazaiak kapujában Ryan Miller 21 lövést védett karrierje 600. mérkőzésén, ami 320. győzelmét jelentette. Előbbivel 44., utóbbival 24. az NHL-örökranglistáján.
Kari Lehtonen 37 védéssel szezonbeli negyedik shutoutját érte el, de vezéráldozatokkal járt a Stars számára a Florida elleni siker. A Dallas három játékosa is idő előtt elhagyta a pályát sérülés miatt, Ales Hemsky és Patrick Eaves elvesztése mellett Tyler Seguin kiesése jelentheti a legnagyobb bajt a playoffért küzdő csapat számára.
A megállíthatatlan Hossa vezetésével gyűrte le a Chicago a New Jerseyt. A Devils hiába vezetett két harmad után, a szlovák szélső vezetésével a Hawks bedarálta ellenfelét. Először Hossa egyenlített és ezzel hetedik gólját szerezte utolsó négy meccsén, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Toewst. A győzelmet Kris Versteeg biztosította be 44. másodperccel a befejezés előtt. A Chicago a győzelemmel elrontotta az 1200. meccsén jégre lépő Patrik Eliás jubileumát.
A nap egyetlen hosszabbítását a Jackets?Flyers meccs hozta, ahol végül a hazaiak örülhettek. Pedig a meccsen a Phillynek állt a zászló, hiszen először egy, majd két góllal is vezettek. Az utolsó tíz percben azonban a Columbus két gólt ütve kiharcolta a ráadást amit, Artyom Anyiszimov zárt le. A hazai csapatban Scott Hartnell gólpasszal és győzelemmel ünnepelte 1000. mérkőzését.
NHL, 2015. február 13.:
Columbus?Philadelphia 4-3 (videó)
G.: Dubinsky, Boll, Atkinson, Anyiszimov ill. Simmonds (2), Couturier
Chicago?New Jersey 3-1 (videó)
G.: Hossa, Toews, Versteeg ill. Harrold
Dallas?Florida 2-0 (videó)
G.: Benn, Spezza ill. ?
Arizona?San José 2-4 (videó)
G.: Arcobello, Erat ill. Pavelski (3), Goodrow
Vancouver?Boston 5-2 (videó)
G.: Matthias (3), Vrbata, Hansen ill. Bergeron, Kelly
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy