


Derek Ryan után több NHL-klub érdeklődik
Az amerikai csatár számára Székesfehérvárról vezethet az út a világelitbe. Svédországban a kanadai táblázat 2. helyén áll.
Derek Ryan a tengerentúlon nem jutott tovább a kanadai egyetemi ligánál, ezért 2011-ben, 25 évesen gondolkodott azon, hogy abbahagyja a versenyszerű jégkorongozást. Úgy döntött, ad még egy esélyt magának, szerencsét próbál Európában. Az Alba Volán ajánlatát fogadta el, Székesfehérvárra igazolt. A magyar EBEL-csapatban megközelítőleg hozta a pont per meccs átlagot, de a Sofron, Vas M., Ladányi sor mindhárom tagja túlszárnyalta pont/meccsben az amerikai játékos teljesítményét, aki a rájátszásban aztán le is fagyott, mindössze egy gólt lőtt az Olimpija Ljubljanának. Ezzel együtt is előrelépett, a Villach kaparintotta meg, ahol előbb egy 77, majd egy 100 pontos szezont produkált. Bár korábban a magyar és az osztrák válogatottsággal is szóba hozták, az előző szezonban bekerült az Európában játszó amerikai játékosok szelekciójába.
2014 nyarán élete lehetőségéhez jutott, a svéd élvonalbeli Örebróhoz igazolt. Ahol mostanra nemhogy a csapat legjobbja, hanem az SHL második legtöbb pontot szerzett játékosává nőtte ki magát. 50 meccs után 53 pontnál jár, 13 gólt lőtt és 40 passzt adott. Stabilan első soros, +18-cal áll a 18,5 perces átlag játékidőnek köszönhetően. Csapata az 5. helyen áll.
Nem véletlen, hogy teljesítményére felfigyeltek a tengerentúlon is. Osztrák források szerint már több NHL-csapat is konkrét ajánlatot tett számára a következő szezonra. Bár Derek Ryan szerződése 2016-ig szól Örebróban, de szerepel benne egy olyan kitétel, mely szerint az NHL-be és a KHL-be bármikor távozhat. Ryan számára az amerikai út járhatatlannak bizonyult, de példája megmutathatja, hogy semmi sem lehetetlen, továbbá hogy az amerikai álom Európából is elérhető.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy