ribeiro

Ribeirót szexuális zaklatással vádolják

 

A játékostól több mint egymillió dollárt követelnek.

A TMZ szellőztette meg hírt, mely szerint a Predtors centerét szexuális zaklatással vádolják. A feljelentést a család szolgálatában álló egykori házvezetőnő és dada tette, akinek elmondása szerint az eset még 2012-ben történt. A bejelentést azonnal kétkedés fogadta a dátum miatt, de a hölgy ügyvédje erre azt válaszolta, hogy védence rendkívül meg volt riadva, félt és még fiatal is volt, azért várt mostanáig a bejelentéssel. Larry Friedman továbbment és feltárta a további részleteket is. Ribeiro nemcsak zaklatta és megjegyzéseket tett, de testileg is bántalmazta védencét, sőt a játékos felesége meg is fenyegette.

ribeiro

Brian Lauten, Ribeiro ügyvédje azonnal cáfolta a híreket és kijelentette, hogy a játékos teljesen ártatlan az ügyben. Továbbá nem titkol semmit, mindenben együttműködik a hatóságokkal, de most csak a munkájára, azaz a Nashville minél jobb szereplésére akar koncentrálni. Az ügyben természetesen megszólaltak a center korábbi és jelenlegi játékostársai és munkaadói, akik közül Don Maloney tette a legérdekesebb megjegyzést. A Coyotes GM-je elmondta, hogy a játékost többek között azért vásárolta ki a csapat mert “súlyos viselkedési problémák” adódtak vele.

A per a texasi szövetségi bíróságon folytatódik majd.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN