


Bostonban legalább a fiataloknak jól megy
Pastrnak és Spooner nagyon érzik egymást, ez sorozatban hozza a pontokat.
A fiatal cseh jobb szélső, aki a minap masszázshirdetések követésével került a középpontba, május végén ünnepli 19. születésnapját, és ha így folytatja, lesz is mit ünnepelnie, hiszen januári bemutatkozása óta már 9. gólját lövi. Ezúttal korcsolyával volt eredményes, egy másik bostoni fiatal, Ryan Spooner passzából. A Bruinsnak igazán pocsék szezonja van, ilyenkor különösen jól jön, ha legalább a fiatalok villognak, hiszen a szurkolók így kevésbé látják kilátástalannak a helyzetet. A két fiatal egymást húzza felfelé, mióta összekerültek a mellettük veteránnak számító Luciccsal, mindkettejüknek igazán jól megy a játék, Spooner hétmeccses pontszerző szériában van, három gólt és öt asszisztot szerzett ez idő alatt. Rookie ilyen sorozatot 2005/06-ban produkált utoljára a Bostonban, akkor Brad Boyes volt sorozatban eredményes.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy