Az Epinal egyenlített, a Dijon kikapott

 

A két franciaországi kis csapat változó sikerrel vette a bajnoki elődöntők negyedik mérkőzését, a Basile vezette Gap egy győzelemre került a döntőtől.

Ahogyan azt várni lehetett, a pénteki 9-1-es kiütéses vereség benne maradt az Angers-ban. Szombatra nem sikerült teljesen összeszedniük magukat és bár nem sok választotta el őket a győzelemtől. A szlovák csatár Jan Plch két góljával kétszer is vezetést szerzett a hazai csapat, ráadásul a harmadik játékrész 19. másodpercében Ken Ograjensek passzából Anze Kuralt is betalált, így 3-1-re elhúztak ellenfelüktől. Az Angers azonban három perc múlva egy gólra zárkózott, teljesen nyílttá téve a meccset. Az egyenlítő gól azonban elmaradt, 3-2-re nyert az Epinal és összesítésben 2-2-re áll rangosabb ellenfelével szemben.

A pénteki 3-0-s vereség után összeszedte magát Luciano Basile csapata, a Gap a Dijon ellen Dijonban. Bostjan Golicic már 20 másodperc elteltével megszerezte a vezetést a vendégeknek, amit a végül mesterhármasig jutó cseh csatár, Radim Valchar duplázott meg két perccel később. A második harmadban a Dijon faragott a hátrányból, a második szünetre 3-2-es vendégelőnnyel vonultak a csapatok. A záró húsz percben azonban már csak a Gap szerzett gólt, mégpedig hármat, ezzel alakult ki a 6-2-es végeredmény. A meccs hőse egyértelműen a már említett Valchar volt, aki három gólja mellett két asszisztot is kiosztott. A párharc állása 3-1 a Gap javára, a következő összecsapást március 17-én, kedden rendezik.

Kvalifikáció
Briancon (5.)?Brest (12.) 3-2
9-5 0-1 2-1 1-4 3-2
Chamonix (6.)?Dijon (11.) 0-3
3-4 3-4 2-3
Amiens (7.)?HCMAG (10.) 3-0
2-1 4-0 6-3
Epinal (8.)?Strasbourg (9.) 3-2
4-2 3-4 6-2 1-2 6-2
Negyeddöntők
Grenoble (1.)?Dijon (11.) 2-3
3-2 2-1 1-3 2-6 2-3
Rouen (2.)?Epinal (8.) 1-3
3-0 2-3 4-5 1-2
Gap (3.)?Amiens (7.) 3-2
6-2 3-1 3-4 1-3 3-0
Angers (4.)?Briancon (5.) 3-0
3-2 2-1 2-1
Elődöntők
Gap (3.)?Dijon (11.) 2-0
4-1 3-2 0-3 6-2 03.17 03.20 03.22
Angers (4.)?Epinal (8.) 2-0
2-0 4-1 9-1 2-3 03.17 03.20 03.22
Döntő
???

Cimkék: , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN