Az első meccslabdát hárította Basile együttese

   

De nem múlt el a veszély a Gap feje fölül a Ligue Magnus döntőjében, hiszen összesítésben továbbra is az Epinal vezet 3-2-re.

A Gap azzal a tudattal fogadta az Epinalt, hogy két meccset kell nyernie ahhoz, hogy hetedik meccsre kerüljön sor, amelynek során hazai pályán szerezhetik meg a bajnoki címet. Nem tartozik ez a világ legegyszerűbb feladatai közé, de az első akadályt jól vette Luciano Basile csapata. Pedig az Epinal szerezte meg a vezetést a 29. percben. Kulcsmomentum lehetett a második harmad vége, amikor egy másodperccel a dudaszó előtt egyenlített a Gap. Az 52. percben a vezetést is átvették a hazaiak, majd az 56. percben egy emberelőnyt is gólra váltottak. A kétgólos előny pedig már sok volt az Epinalnak, nem tudtak újítani, így 3-1-re nyert a Gap. Győzelmével a Gap az első meccslabdát hárította, de a java még hátravan, hiszen Epinalban is nyernie kell április 3-án, hogy aztán ötödikén még egyszer fogadhassák ellenfelüket az Alp Arénában.

Kvalifikáció
Briancon (5.)?Brest (12.) 3-2
9-5 0-1 2-1 1-4 3-2
Chamonix (6.)?Dijon (11.) 0-3
3-4 3-4 2-3
Amiens (7.)?HCMAG (10.) 3-0
2-1 4-0 6-3
Epinal (8.)?Strasbourg (9.) 3-2
4-2 3-4 6-2 1-2 6-2
Negyeddöntők
Grenoble (1.)?Dijon (11.) 2-3
3-2 2-1 1-3 2-6 2-3
Rouen (2.)?Epinal (8.) 1-3
3-0 2-3 4-5 1-2
Gap (3.)?Amiens (7.) 3-2
6-2 3-1 3-4 1-3 3-0
Angers (4.)?Briancon (5.) 3-0
3-2 2-1 2-1
Elődöntők
Gap (3.)?Dijon (11.) 4-1
4-1 3-2 0-3 6-2 1-0
Angers (4.)?Epinal (8.) 3-4
2-0 4-1 9-1 2-3 5-1 1-5 1-4
Döntő
Gap (3.)?Epinal (8.) 2-3
2-3 9-0 2-8 2-3 3-1 04. 03. 04. 05.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN