


Bécsben egyben megy a Volán első sora
Több mint 38 éve nem nyertünk Ausztria ellen. Újra itt az alkalom megszakítani a rossz sorozatot, szerdán 18 órakor Bécsben lép jégre a magyar válogatott, az A csoportos vb-re épülő osztrák szelekció vendégeként.
Egynapos pihenő után kedd délután folytatták a közös felkészülést a válogatott tagjai a Jégpalotában. “Délután fél ötkor kellett az öltözőben megjelenni kedden, majd ezt követően egy videó meetingen vettünk részt ? emlékezett vissza a nap végén Nagy Krisztián, a Miskolc csatára. ? Utána fél hattól volt jegünk, az edzést inkább taktikai jellegűnek mondanám, mintsem fizikailag megterhelőnek. Részletesen átmentünk a kijövetelen, illetve volt egy kis irányított játék is, amely során az edző kijavította a hibákat. Úgy gondolom, hogy napról napra jobbak vagyunk, mind taktikailag, mind fizikailag.”
Egybehangzó vélemények szerint csatárposzton rendben lesz a csapatunk, elsősorban a védekező munkát kell javítani a következő napokban, és a tavalyi vb is azt mutatta meg, hogy van miben fejlődni. Orbán Attilát elsősorban arról faggattuk, egy év alatt mennyit léptek előre a kerettag bekkek: “A fiatal védők közül sokan az idei szezonban többen is fontosabb szerepet játszottunk a klubcsapatunkban, mint egy szezonnal korábban, így ez mindenképp előrelépés. Nagyobb terhelést kaptunk. Biztosan fejlődtünk tavaly óta, hiszen a MOL Liga is erősödött, az ott játszó védők is nagyobb szerephez jutottak, és a klubcsapatunkban mi is komolyabb feladatokat, nagyobb felelősséget kaptunk egész évben. Mindenki több tétmeccsen lépett jégre a szezonban, ez jót tesz a rutinunknak. Szerencsére a rutinos védőinkre még mindig számíthatunk, rájuk is szükség lesz Krakkóban. Az Ausztria elleni meccsen világosan kiderül majd, hogyan is működik jelenleg a védekezés, hol tartunk a felkészülésben. Fontos lesz az is, ki áll a kapuban, reméljük, Hetényi Zoltán is szerephez juthat az előkészületi meccsek valamelyikén.”
1977. március 11., azaz több mint 38 éve nem győzött válogatottunk az osztrák csapat ellen. Az eddigi 41 mérkőzés nyomasztó osztrák fölényt mutat, mindössze 6 győzelem, 2 döntetlen és 2 túlórában elszenvedett vereség áll szemben 31 vereséggel. Mindössze kétszer fordult el a hokitörténelemben, hogy két egymás utáni meccsen pontot tudtunk szerezni a piros-fehérektől, mégpedig 1971. decemberében, majd a 2014-es felkészülési meccsen, majd a gojangi világbajnokságon ? az utóbbi két meccsen közel álltunk a sikerhez, de az osztrákok mindkétszer egyenlítettek a végén, és a ráadásban kikaptunk. Rekordot dönthet tehát Rich Chernomaz csapata, ha szerda este Bécsben újra sikerülne legalább a hosszabbításig eljuttatnia az eseményeket, akkor egymás után harmadszor is pontot fogunk nyugati szomszédunkkal szemben.
A magyar válogatott várható összeállítása a szerdai mérkőzésre:
Rajna (Bálizs)
Szirányi, Metcalfe, Kóger, Sarauer, Banham
Orbán, Pozsgai, Bartalis, Hári, Sofron
Gőz, Kiss D., Benk, Nagy K., Magosi
Mestyán, Berta, Tóth A., Hajós, Sárpátki
Fotó: Mudra László (MJSZ)
Ausztria játékoskerete sem teljes, az EBEL-döntőben vívó Salzburg- és Vienna Capitals-játékosok hiányoznak, de így sem lehet azt mondani, hogy könnyű meccs vár a mieinkre.
A magyar válogatott bő játékoskerete a krakkói világbajnokságra:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Bálizs Bence | 1990 | Miskolci Jegesmedvék |
Hetényi Zoltán | 1988 | Fehérvár |
Rajna Miklós | 1991 | Fehérvár |
Védők: | ||
Gőz Balázs | 1992 | Miskolci Jegesmedvék |
Gröschl Tamás | 1980 | Dab.Docler |
Kiss Dániel | 1991 | UTE |
Mestyán István | 1989 | Dab.Docler |
Orbán Attila | 1990 | Fehérvár |
Pozsgai Tamás | 1988 | Dab.Docler |
Reiter Attila | 1994 | Fehérvár |
Szirányi Bence | 1988 | Fehérvár |
Tokaji Viktor | 1977 | Fehérvár |
Varga Arnold | 1992 | Fehérvár |
Vas Márton | 1980 | Löwen Frankfurt (GER-2.) |
Támadók: | ||
Azari Zsolt | 1986 | Dab.Docler |
Frank Banham | 1975 | Fehérvár |
Bartalis István | 1990 | Fehérvár |
Benk András | 1987 | Fehérvár |
Berta Ákos | 1987 | Debreceni HK |
Erdély Csanád | 1996 | Fehérvár |
Hajós Roland | 1990 | Miskolc |
Hári János | 1992 | MODO (SWE) |
Kovács Csaba | 1984 | Fehérvár |
Kóger Dániel | 1989 | Fehérvár |
Magosi Bálint | 1989 | Fehérvár |
Metcalfe Tyler | 1984 | Miskolci Jegesmedvék |
Nagy Gergő | 1989 | Chicago Wolves (AHL) |
Nagy Krisztián | 1994 | Miskolci Jegesmedvék |
Andrew Sarauer | 1984 | Fehérvár |
Sárpátki Tamás | 1994 | Fehérvár |
Sebők Balázs | 1994 | Karpat (FIN) |
Sikorcin Ladislav | 1985 | Fehérvár |
Sofron István | 1988 | Krefeld Pinguine (GER) |
Tóth Adrián | 1990 | Miskolc |
Vas János | 1984 | Slavia Praha (CZE) |
Vincze Péter | 1995 | Fehérvár |
A felnőtt válogatott stábja, 2014/15:
Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő, Tóth-Bagi Zoltán
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József
A vb-felkészülés programja:
2015. április 8., szerda, 18:00, Ausztria?Magyarország (Bécs) ORF Sport+, laola1.tv (élő)
2015. április 10., péntek, 19:00, Magyarország?Ausztria (Tüskecsarnok) Sport 2 (élő)
2015. április 12., vasárnap, 17:00, Magyarország?Szlovénia (Tüskecsarnok) Sport 1 (élő)
A bécsi mérkőzésre itt tudnak online jegyet vásárolni, 4 és 15 euró közötti áron. (Ugyanez Kanada ellen kétszer ennyi lesz, április 29-én.) A mérkőzést az ORF Sport+ élőben közvetíti 17:50-kor.
A Tüskecsarnok új helyszínként mutatkozik be a magyar válogatott történetében. A jegyeket 1990, 2990 és 3990 forintos áron értékesíti az IBUSZ. Az irodák mellett online is megvehetik a belépőket, ide kattintva.
Fontos információ:
“A világ leglelkesebb törzs-szurkolótábora dobokkal, zászlókkal és töretlen lelkesedéssel, állva biztatja a magyar válogatottat. Ezért számukra tartjuk fent az ?A?, ?B? és ?P? jelzésű szektorokat. Kérjük ezért, hogy aki szolidabb formában és ülve kívánja végigkísérni a mérkőzést, ne a fenti szektorokba váltsa meg jegyét! A vendégcsapatok szurkolóinak a ?J? jelzésű szektort javasoljuk.”
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni