

A Rangers az alapszakaszgyőztes
Története során harmadszor nyerte meg az első szakaszt a New York-i csapat. Playoffban a Vancouver és a Minnesota, hatalmasat bukott a Kings. Hihetetlen véghajrá Ottawában és Philadelphiában.
A Rangers az összesen öt pontot termelő Hagelin, Hayes páros vezetésével a szezonban negyedszer is legyőzte Devilst, ezzel pedig megnyerte az alapszakaszt. A 111 pontos Rangers 1992 és 1994 után szerezte meg ismét a Presidents-trófeát és története legjobb szezonját zárhatja, amennyiben a hátralévő két meccsen legalább két pontot szerez.
Az Islanders azzal a tudattal lépett jégre, ha pontot szerez a Flyers otthonában, akkor bejutott a rájátszásba. Ehhez képest az Isles a befejező játékrész közel a felénél még háromgólos hátrányban volt, de hatalmas hajrát indított. Anders Lee duplájával és Johnny Boychuk góljával 28 másodperccel a vége előtt döntetlenre mentette az állást, zsebében érezhette az egy pontot és a playoffot. Három másodperccel a vége előtt azonban jött a dráma, Brayden Schenn kék vonalas emelését Jaroslav Halák elnézte, így az Islanders pont nélkül maradt és folytathatja az élet-halál harcot.
Akárcsak a Sens?Pens páros, amely Ottawában csapott össze. A képlet itt is egyszerű volt, ha a hazaiak nyernek, akkor befogják ellenfelüket, ha a vendégek, ott vannak a 16-ban. A Pittsburgh ennek megfelelően kezdett, már vezettek a tizedik másodpercben és háromgólos előnnyel mehettek pihenni az első harmadra. A Senators azonban nem adta fel és az utolsó előtti percre ledolgozta hátrányát, majd a hosszabbításban Mark Stone góljával a győzelmet is megszerezte.
A Detroit kihasználta az ellenfelei botlását és az záró játékrészben hátrányból fordítva legyőzte a Carolinát. Henrik Zetterberg és Pavel Dacjuk góllal és gólpasszal zárt, utóbbi győztes gólt szerzett, Jimmy Howard 30 lövést fogott.
Élesedik a helyzet keleten, ahol még öt csapat pályázik a négy kiadó helyre. Az Islanders 98, a Red Wings 97, a Penguins 96, a Bruins, Senators páros 95 pontos. Minden csapatnak két meccse van hátra, kivéve a Bostont, amely még háromszor lép jégre, ám érdemes megnézni ki kivel játszik még. A Detroit, az Ottawa és a Boston már csak idegenben lép jégre. A Wings Montrealban és Carolinában, az Ottawa a Rangers és a Philly vendége lesz, míg a Bruins Washingtonban, Floridában és Tampában vizitál. Az Islanders Pittsburghbe utazik majd fogadja a Columbust, míg a már említett Pens az utolsó meccsén Buffalóba utazik.
Ondrej Pavelec zsinórban másodszor húzta le a rolót, így a Jets nagyon fontos két pontot szerzett St. Louisban. A cseh kapus 30 lövést hárított, a találkozó egyetlen gólját pedig Chris Thorburn lőtte. A Blues megtarthatta első helyét a Central-csoport élén, miután a Predators meglepetésre kikapott Denverben.
A Nashville hiába vezetett, az Avs kilenc másodperc alatt fordított a második harmadban. A befejező játékrészben egyenlített ugyan a Preds, de a karrierje első gólját szerző Joey Hishon a Coloradónak szerezte meg a győzelmet.
A Wild győzni tudott a Chicago otthonában, ezzel biztosította a helyét a folytatásban. 50 percig nem született gól, ekkor azonban a Minnesota négy perc alatt kettőt ütött ami, elég volt a sikerhez. A 32 lövést fogó Devan Dubnyknak másfél perc hiányzott a shutouthoz.
A Calgary otthon nyert az Arizona ellen, így életben tartotta playoff reményeit. A Flames kétszer vezetett, a Coyotes kétszer egyenlített, de a harmadik hazai gólra már nem volt válasza. A győztes találatot Sean Monahan ütötte az 50. percben.
A playoffért küzdő csapatoknak tett óriási szívességet az Oilers azzal, hogy hatalmas meglepetésre legyőzte a Los Angelest. A második és a harmadik harmadot egyaránt 2-1-re nyerő Edmontonban Matt Fraser duplázott, Anton Lander két gólpasszt adott, a kapuban pedig Richard Bachman 25 lövést fogott.
Nyugaton két hely kiadó még, amelyre a 96 pontos Winnipeg, a 95 pontos Calgary és a 93 pontos Los Angeles pályázik. Mindhárom csapatnak még két mérkőzése van. A Flames helyzete a legegyszerűbb, hiszen a sorsa abszolút a saját kezében van. Először fogadja a Kingst és ha legyőzi, a többi öt meccs érdektelenné válik. Amennyiben kikap, utazhat Winnipegbe egy mindent eldöntő csatára. A Jets a Calgary előtt Denverben biztosíthatja be playoff álmait. Ha a bajnok győzne Calgaryban, akkor hazai jégen a San Jose ellen harcolhatja ki a rájátszást. Könnyen előfordulhat, hogy a Flames és a Kings között pontegyenlőség jön létre, ebben az esetben a kanadai gárda lenne a nyerő, mert több győztes mérkőzése van.
NHL, 2015. április 7.:
New Jersey?NY Rangers 2-4 (videó)
G.: Eliás, Bernier ill. Hayes, McDonagh, Sheppard, Hagelin
Philadelphia?NY Islanders 5-4 (videó)
G.: Giroux (2), Bellemare, Colaiacovo, Schenn ill. Lee (2), Tavares, Boychuk
Ottawa?Pittsburgh 4-3 (videó)
G.: Stone (2), Pageau, Hoffman ill. Crosby, Bennett, Hörnqvist
Detroit?Carolina 3-2 (videó)
G.: Zetterberg, Nyquist, Dacjuk ill. Gerbe, Terry
St. Louis?Winnipeg 0-1 (videó)
G.: ? ill. Thorburn
Chicago?Minnesota 1-2 (videó)
G.: Bickell ill. Granlund, Zucker
Colorado?Nashville 3-2 (videó)
G.: Iginla, O’Reilly, Hishon ill. Jarnkrok, Ellis
Calgary?Arizona 3-2 (videó)
G.: Gaudreau, Jones, Monahan ill. Crombeen, Cunningham
Edmonton?Los Angles 4-2 (videó)
G.: Fraser (2), Pouliot, Pitlick ill. Muzzin, Doughty
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy