


Galacon haladnak a korral
Követendő hozzáállással fejlesztik a jégpályát.
Jelenleg tesztelik azt az amerikai gyártmányú jégtakarót, ami lehetővé teszi, hogy 24 óra alatt a jégpályából például kézilabdacsarnokot csináljanak, majd esetleg újabb 24 óra múlva ismét jégpályát. Romániában ez lehet az első csarnok, ahol ilyen lehetséges lenne. Aki tisztában van azzal, hogy egy négyezres csarnokban akkor lehet a legtöbb bevételt termelni, ha minél többször megtelik a lelátó, rögtön belátja a kezdeményezés értelmét. Ha sikeres lesz a próba, minden valószínűség szerint megveszik a helyi lap cikke szerint 156 ezer euróba kerülő eszközt, amely lehetővé teszi a gyors átalakítást.
Fotó: Viata Libera
Emlékezhetünk, idén januárban és februárban az újdonsült román bajnok Erdélybe költözött, mert a galaci jégcsarnokban rendezték a román teniszcsapat egyik Federation Cup-mérkőzését. Persze a jégtakaró azt a problémát nem oldja meg, hogy az éppen letakart jégen edzeni sem lehet, és a legközelebbi ilyen célra igénybe vehető jégfelület edzőpálya híján több száz kilométerre található a várostól. Mindenesetre magyar szemmel nézve is előremutató a helyi vezetők szemlélete, hazánkban is alig van olyan létesítmény, ahol lehetőség van a jég letakarásával más sportok űzésére szolgáló pálya felépítésére.