Olaszország–Ukrajna 2-1

   

A vb első olyan meccse, amelyen mindkét csapat pontot szerzett. Nagyon szoros és a második felére élvezetes mérkőzésen a végét jobban bíró olaszok nyertek, megérdemelten. Jó ez nekünk.

Álmos és lassú első harmad után mindkét csapat feljebb kapcsolt. Előbb az olaszok találtak be Ihnacak révén, majd a kazah bajnokcsapattól megérkező Zaharov gyorsan egyenlített. Ezt követően előbb az ukránok, majd a harmadik harmadban a sokkal jobb fizikai állapotban játszó olaszok álltak közelebb a gólhoz, de mindkét kapus jól fogott, így 1-1 állt a táblán 60 perc után.

ITAUKR

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A hosszabbításban nagyon gyorsan eldőlt a bónuszpont sorsa, Insam a 16. másodpercben kapuba juttatta a korongot, a gólt videózás után megadták a játékvezetők, 2-1-re nyert Olaszország.

Az eredmény tökéletes a magyar válogatott számára, az olaszok pontot vesztettek, így újra saját kezünkben van a sorsunk, nem tudnak ellenfeleink kigolyózni minket az utolsó napon. A feljutáshoz elég mindhárom meccsünket megnyerni. Ez a látottak alapján brutálisan nehéz feladat, az olaszok és az ukránok is nagyon jól játszanak, bravúr lenne két nap alatt mindkét riválist legyőzni.

ITAUKR 2

VB, 2015. ápr. 20., hétfő.
Bernard Andreas: 94,7% (Tragust)
K
Zaharcsenko: 93,9% (Napnenko)
Hofer, Helfer, Gander, Bernard Anton, Ramoser
1
Navarenko, Rjabenko, Mihnov, Hnyidenko, Blahij
Sullivan, Marchetti, Insam, Ihnacak, DiCasmirro
2
Pobedonoszcev, Alekszjuk, Nyimenko, Donyika, Varlamov
Zanatta M., Egger, Frigo, Morini, Kostner
3
Ladigin, Kuhut, Zaharov, Ljalka, Bondarev
Trivellato, Zanatta L., Felicetti, Andergassen, Frei
4
Havrik, Szkripec, Petranhovszkij, Zabludovszkij, Kuzmik
Stefan Mair
E
Olekszandr Godinyuk
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 24:26 ITA PP Ihnacak Marchetti Insam
1-1 26:25 UKR Zaharov Bondarev Pobedonoszcev
2-1 60:16 ITA Insam Egger Bernard Anton
33 Kapura lövések száma 19
12 Kiállításpercek 12

Az Olaszország–Ukrajna góljai

 

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN