tbdet game7

A Tampa?Detroit hetedik meccse elé

   

A statisztikák szerint a hazaiaknak valamivel nagyobb az esélyük, ráadásul Kronwall eltiltást, Zidlicky agyrázkódást kapott.

A Lightning története ötödik mindent eldöntő mérkőzésére készül, harmadszor hazai jégen. A korábbi négy meccsből hármat megnyert és rossz előjel a Detroit számára, hogy mindkét hazai mérkőzését sikerrel vette a Philadelphia és a Calgary ellen. Különösen utóbbi volt a fontos, hiszen az a döntő hetedik összecsapása volt 2004-ben. A Boltsban összesen tíz játékos játszott már hetedik meccset, a legrutinosabb Valtteri Filppula, aki hat meccsen lépett pályára és hat pontjával egyben a legeredményesebb is. Ám nem ő rendelkezik a legjobb mutatóval, hanem az Anton Stralman, Brian Boyle, Matt Carle hármas. Mindhárom játékos 100%-os: Stralman öt, Boyle négy, Carle három győztes hetedik meccset tud felmutatni.

A Detroit Original Six csapat révén sokkal több hetedik meccset játszott, összesen 24-et. Az arány 14-10, ebből idegenben a mérleg 3-5. A Tampa még nem, a Red Wings ellenben hatszor túlórázott hetedik meccsen, ebből egyszer idegenben, azt el is bukta a Chicagóval szemben 2013-ban. A Detroitban 17 játékos játszott hetedik meccset, a legtöbbet Pavel Dacjuk, szám szerint hetet. A legeredményesebb azonban nem ő, hanem a jelenlegi kapitány Henrik Zetterberg, aki hat meccsen kilenc pontot, közte hat gólpasszt szerzett. A vörösöknél két játékos van, aki nem bukott mindent eldöntő meccset, Eric Cole háromból hármat, Marek Zidlicky egyből egyet nyert.

Az NHL összesített mérlege a hazai csapatok erős fölényét mutatja, 157 meccsből 92 siker. Ha azonban döntetlen lenne a meccs hatvan perc játék után, úgy már Detroitnak lenne egy hangyányival nagyobb esélye, mert a vendégek 39 hosszabbításos meccsen húsz győztes gólt szereztek. Végül essen szól az első gól jelentőségéről, aki először szerzi meg a vezetést, az az esetek 73,9%-ban továbbjutott, szám szerint 116 alkalommal.

Ami a mostani párharcot illeti, a legfontosabb tudnivaló Niklas Kronwall kiesése, akik élete első NHL-es eltiltását a lehető legrosszabb pillanatban kapta. Az esetről mindent megírtunk már, Kronwall a Red Wings kulcsjátékosa, mindent elmond, hogy a rájátszásban eddig 2:36-cel több jégideje van, mint a második legtöbb idővel rendelkező játékosnak. Helyére Alekszej Marcsenko vagy Jakub Kindl kerülhet.

Szerda este különös jelentősége lehet annak, hogy melyik csapat lesz képes javítani emberelőnyös játékán, amely egyiküknek sem ment eddig túlzottan. A Tampának a második meccsen nem volt ezzel problémája, akkor négyből két előnyt bevert. A másik öt meccsen azonban 22 lehetőséget puskázott el, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Detroit kétszer is le tudta nullázni. De a Red Wings sem áll túl jól, ők is 26 előnyt kaptak, ebből ötször voltak eredményesek. Kronwall kiesése az emberhátrányos és az emberelőnyös egységet is érinti, így dupla annyi sansza van a Tampának arra, hogy ebben a fontos mutatóban előre lépjen. A helyzetet súlyosbítja, hogy a legfrissebb hírek szerint agyrázkódás miatt Marek Zidlicky is hiányozni fog az egyre vékonyabb detroiti védelemből.

Szintén fontos, hogy a két csapatkapitány, Stamkos és Zetterberg közül melyikük talál magára előbb, eddig ugyanis mindketten gól nélkül állnak a párharcban. Három-három asszisztjuk mellett lehetőséget adtak a csapattársaknak, hogy átvegyék az első számú gólszerző szerepét, a Tampában ez Tyler Johnsonnak ment a legjobban, aki már hat gólnál tart, a túloldalon Pavel Dacjuk 3 gólt és 2 asszisztot szerzett.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN