

Csehország?Svédország 5-6
A vb első rangadója sokáig emlékezetes marad. Fordulatos meccset hozott és az első hosszabbítást, majd büntetőlövést.
Nagyon jó hangulat, telt ház, 18 ezer néző várta a rendezőt és első ellenfelét Prágában. René Fasel IIHF-elnök szokása szerint a házigazda nyelvén köszöntötte az egybegyűlteket a meccset megelőző hivatalos vb-megnyitón.
Pörgősen kezdtek a csehek, de óriási védekezési hibákat követtek el. Előbb durván elcserélték magukat, majd hátrányba kerültek, 7,5 perc után 2-0-ra vezetett Svédország. Bár 10:4 volt a kapura lövési arány a svédek javára 20 perc után, a nagy helyzetek száma közel azonossá vált a harmad végére, de gólt csak Jágr lőtt, beleérve Nakladal kékről leadott bombájába. Megérdemelten vezetett Svédország.
Nagy cseh nyomás nehezedett a svédekre, kétszer is előnyben játszottak a hazaiak, volt, hogy a Jágr-féle előnysor két percig benntartotta a korongot és bombázta Enrothot, de nem ért el eredményt. Közel volt az egyenlítés, Marts kapitány időt is kért, így a svédek rendezhették soraikat. Mi több, egy váratlan megoldás és így egy fantasztikus passz végén Rask visszaállította a kétgólos különbséget, 1-3-mal mentek a második szünetre a csapatok.
A harmadik harmadra nincsenek szavak, az első nap döntőbe beillő izgalmakat hozott ez a játékrész. Hertl révén közelebb jöttek a csehek, de szinte azonnal érkezett a negyedik svéd gól. Sokáig nem esett gól, a csehek némileg belefásultak az akciózásba, Enroth nagyokat fogott, jól pattantak a korongok a vendégeknek. De a munka meghozta gyümölcsét, az 52. percben Simon, azonnal utána Cervenka szép fonákgóljával egy perc alatt egyenlít a cseh válogatott. Sőt három perccel a vége előtt a megroggyant vendégeket Zatovic mattolta, 5-4-nél először vezetett Csehország a meccsen. Azonban nem lett sima a vége, mert kapuslehozatal alatt szabálytalankodott Koukal, 6 a 4 ellen egyenlített Svédország. Sőt 5-5-nél újabb előnyt kapott, de hosszabbításig húzta a házigazda.
A ráadásban nem esett gólt, a büntetőlövéseket pedig Svédország nyerte 2-1-re, így a meccset 6-5-re. Nem a védekezésről szólt a mérkőzés, de nagyon élvezhető, kemény, férfias csatát láttunk, soha rosszabbat.
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2015. május 1., 16:15 | Kanada?Lettország | 6-1 |
2015. május 1., 16:15 | USA?Finnország | 5-1 |
2015. május 1., 20:15 | Csehország?Svédország | 5-6 b. |
2015. május 1., 20:15 | Oroszország?Norvégia | 6-2 |
2015. május 2., 12:15 | Svájc?Ausztria | Sport 1 (GER) |
2015. május 2., 12:15 | Szlovákia?Dánia | |
2015. május 2., 16:15 | Franciaország?Németország | Sport 1 (GER) |
2015. május 2., 16:15 | Fehéroroszország?Szlovénia | |
2015. május 2., 20:15 | Lettország?Csehország | Sport 1 (GER) |
2015. május 2., 20:15 | Norvégia?USA | |
2015. május 3., 12:15 | Ausztria?Svédország | |
2015. május 3., 12:15 | Oroszország?Szlovénia | |
2015. május 3., 16:15 | Kanada?Németország | Sport 1 (GER) |
2015. május 3., 16:15 | Fehéroroszország?Szlovákia | |
2015. május 3., 20:15 | Franciaország?Svájc | |
2015. május 3., 20:15 | Dánia?Finnorság | |
2015. május 4., 16:15 | Lettország?Svédország | |
2015. május 4., 16:15 | Oroszország?USA | Sport 2 (élő) |
2015. május 4., 20:15 | Kanada?Csehország | Sport 2 (élő) |
2015. május 4., 20:15 | Norvégia?Finnország | |
2015. május 5., 16:15 | Svájc?Németország | Sport 1 (GER) |
2015. május 5., 16:15 | Dánia?Fehéroroszország | |
2015. május 5., 20:15 | Ausztria?Franciaország | |
2015. május 5., 20:15 | Szlovákia?Szlovénia | Sport 2 (élő) |
2015. május 6., 16:15 | Svájc?Lettország | Sport 1 (GER) |
2015. május 6., 16:15 | Oroszország?Dánia | Sport 2 (élő) |
2015. május 6., 20:15 | Svédország?Kanada | Sport 2 (élő) |
2015. május 6., 20:15 | Szlovákia?Norvégia | |
2015. május 7., 16:15 | Csehország?Franciaország | Sport 1 (GER) |
2015. május 7., 16:15 | USA?Fehéroroszország | Sport 2 (élő) |
2015. május 7., 20:15 | Svédország?Németország | Sport 1 (GER) |
2015. május 7., 20:15 | Finnország?Szlovénia | |
2015. május 8., 16:15 | Csehország?Ausztria | Sport 1 (GER) |
2015. május 8., 16:15 | Szlovénia?Norvégia | |
2015. május 8., 20:15 | Németország?Lettország | Sport 1 (GER) |
2015. május 8., 20:15 | USA?Dánia | Sport 2 (élő) |
2015. május 9., 12:15 | Franciaország?Kanada | Sport 1 (élő) |
2015. május 9., 12:15 | Fehéroroszország?Oroszország | Sport 1 (GER) |
2015. május 9., 16:15 | Ausztria?Lettország | |
2015. május 9., 16:15 | Finnország?Szlovákia | |
2015. május 9., 20:15 | Svédország?Svájc | |
2015. május 9., 20:15 | Dánia?Norvégia | |
2015. május 10., 16:15 | Németország?Csehország | Sport 1 (GER) |
2015. május 10., 16:15 | Szlovénia?USA | |
2015. május 10., 20:15 | Svájc?Kanada | |
2015. május 10., 20:15 | Szlovákia?Oroszország | Sport 2 (felv. 22:45) |
2015. május 11., 16:15 | Németország?Ausztria | Sport 1 (GER) |
2015. május 11., 16:15 | Finnország?Fehéroroszország | Sport 2 (élő) |
2015. május 11., 20:15 | Svédország?Franciaország | Sport 2 (élő) |
2015. május 11., 20:15 | Szlovénia?Dánia | |
2015. május 12., 12:15 | Kanada?Ausztria | Sport 1 (GER) |
2015. május 12., 12:15 | Norvégia?Fehéroroszország | |
2015. május 12., 16:15 | Lettország?Franciaország | |
2015. május 12., 16:15 | USA?Szlovákia | Sport 1 (GER) |
2015. május 12., 20:15 | Csehország?Svájc | Sport 1 (GER) |
2015. május 12., 20:15 | Finnország?Oroszország | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 15:15 | negyeddöntő | |
2015. május 14., 16:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 19:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 20:15 | negyeddöntő | |
2015. május 16., 15:15 | elődöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 16., 19:15 | elődöntő | Sport 1 (felv.) |
2015. május 17., 16:15 | bronzmérkőzés | Sport 1 (élő) |
2015. május 17., 20:45 | döntő | Sport 1 (élő) |
További lehetséges közvetítések:
CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv
A vb összes hivatalos tv-adója a világon
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot