


Harding valószínűleg visszavonul
A kapus nem harcol tovább a betegségével.
Michael Russo, a Star Tribune újságírója szerint a Minnesota kapusa, Josh Harding a napokban bejelenti, hogy vége, szögre akasztja a korcsolyáját. A 31. születésnapját jövő hónapban ünneplő kapusnál 2012 novemberében diagnosztizáltak szklerózis multiplexet. Ennek ellenére játszott öt mérkőzést az alapszakaszban, majd a playoff első körében átvette Niklas Backstrom helyét a vasak között.
Erőfeszítéseiért és teljesítményéért a szezon után megkapta a Bill Masterton emléktrófeát. A 2013/14-es szezont elsőszámú kapusként kezdte, de hiába védett kiválóan (29 mérkőzés, 18 győzelem, 1,65-ös gólátlag, 93,3%-os hatékonyság) a betegség kezdett elhatalmasodni rajta, ezért 2013. december 31. óta nem lépett jégre.
A szezon hátralévő részét kihagyta és elkezdte a felkészülést az idei évadra. Egy szeptemberi lábtörés azonban azt eredményezte, hogy a Wild leküldte a farmcsapatba, ahol mindössze két mérkőzésen kapott lehetőséget. Sajnos a tünetei felerősödtek, szövődmények léptek fel és többször a kiszáradás szélére került. Hardingnak lejár a szerződése a nyáron, szabadon igazolható játékos lesz, de képességei ellenére aligha lesz olyan csapat, amelyik igényt tart a szolgálataira. A Wild sem fog, azonban Chuck Fletcher a csapat menedzsere elmondta, hogy Hardingnak minden segítséget megadnak a gyógyuláshoz, illetve a betegsége lelassításához.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy