HUNCAN Kangyal

Micsoda év lesz 2016!

   

Előre látszik, még sosem volt ilyen kemény esztendeje a magyar válogatottnak. És a szurkolóknak sem.

Most néztük csak végig tüzetesen, hogy mi vár ránk a következő évben, és azért ez hátborzongató, mármint a szó pozitív, átvitt értelmében.

A program februárban kezdődik egy olimpiai előselejtezővel. Egyből visszavágót kapnak a lengyelek, ráadásul ők is idegenben bizonyíthatnak ellenünk. Február 11?14-én Budapesten Lengyelország, Litvánia és emberi számítás szerint az elő előselejtezőből érkező Észtország lesz az ellenfelünk. Csak a csoportgyőztes megy tovább, és ne feledjük, Szocsi előtt Hollandia vágott ki minket az Arénában, tehát van mit kijavítani, és ezt egy nagyon erős és általunk megsebzett lengyel  csapattal szemben kell majd megcselekedni.

Ezt követi a májusi világbajnokság. Merthogy az eredeti április végi kezdésről a legújabb információk szerint jó másfél héttel eltolták az oroszországi A csoportos világbajnokságot, május 6?22. között rendezik, ha a kongresszus is bólint rá a hét végén. Itt megmérkőzünk Szlovákiával, Fehéroroszországgal, Franciaországgal és Németországgal, továbbá a világranglista 1., 4. és 5. helyezettjével. Ez utóbbi három még képlékeny, hiszen javában zajlik a vb Csehországban. Praktikusan a Kanada, USA, Svédország, Finnország, Oroszország, Csehország hatosfogat fele lesz Sofron Istvánék ellenfele Oroszországban. A feladat össze sem hasonlítható a 2009-essel, akkor csak egy elit gárda, Kanada volt az ellenfél.

HUNCAN Kangyal

Ha a magyarországi olimpiai előselejtezőt sikerrel vesszük, akkor szeptemberben oda utazhatunk, ahol 8 éve már jártunk, Rigába. Ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a Lettország, Németország, Ausztria trió mellé kerülünk negyedikként. Innen a csoportgyőztes jut el a dél-koreai olimpiára, amelyet 2018 februárjában rendeznek majd Pjongcsangban, a világ 12 legjobb csapatának részvételével.

Azt már nem is említettük, hogy A csoportos csapatként megannyi kiváló felkészülési ellenfél vár ránk már 2015 őszén, telén is, és persze a május vb-t megelőzően is. A nyári szünet után jöhet, aminek jönnie kell.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN