Vujtek

Vujtek is lemondott

 

A szlovák válogatott cseh szövetségi kapitánya az USA ellen elvesztett keddi mérkőzés után jelentette be, hogy visszavonul.

Vladimir Vujtek 2011-ben vette át a szlovák felnőtt válogatott irányítását és a következő évben fel is ért a csúcsra, Helsinkiben, egy emlékezetes világbajnoki szereplés után a második helyet ünnepelhették. Innentől azonban lefele vitt az út, 2013-ban csak a nyolcadik helyet szerezték meg, az olimpián 11.-ek lettek, világbajnokságon sem tavaly, sem idén nem jutottak be a legjobb nyolc közé. Idei 9 pontjuk az ötödik helyre volt elég, a 14 pontot szerző fehéroroszok mögött.

Az ostravai születésű Vujtek így szülővárosában lépett fel utoljára a szlovák válogatott kapitányaként: “Győzelemmel szerettem volna búcsúzni, de ez nem jött össze. Csalódott vagyok, hogy nem kerültünk be a nyolcba, azt reméltem, több pontunk lesz a végén, de már a nyitómeccsen elvesztettünk egyet Dánia ellen, és ez meghatározó volt. Köszönöm a lehetőséget, hogy a szlovák válogatottat edzhettem, nagyon jó emlékeket szereztem és mindent megtettem, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a csapatból.”

A 67 éves cseh szakember 32 éve megszakítás nélkül az élvonalban dolgozik vezetőedzőként, cseh első és másodosztályú csapatok mellett több orosz élvonalbeli csapatnál is vállalt munkát, de dolgozott a cseh juniorválogatottal is.

Vujtek

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN